Nyitókép: galitskaya/Getty Images

Pokoli lehet az ünnepi hétvége az allergiásoknak

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2021. augusztus 13. 15:20
Az augusztus 20-i hosszú hétvégére robbanhat be a parlagfűszezon – mondta az InfoRádiónak Nékám Kristóf, immunológus, allergológus. A szakember szerint már most magas a pollenek koncentrációja az országban, a jövő hét elején várható esők, majd pedig a meleg azonban kritikus szintre emelheti.

Most kezd igazán élessé válni a helyzet, miután már nemcsak a parlagfű, hanem a fekete üröm, egyes helyeken a gombák, illetve még a csalánfélék pollenjei is együttesen megtalálhatók a levegőben. Ezek ráadásul

fokozzák is egymás hatását

- hívta föl a figyelmet az InfoRádióban Nékám Kristóf immunológus, hangsúlyozva: a virágporok rövid időn belül el fogják érni a tünetkiváltás maximumát – tette hozzá az allergológus. „A következő napok valóban kritikusak lesznek minden allergiásnak, és még ha esni is fog, amit egy újabb meleg periódus követ, akkor hihetetlen mennyiségű pollen szabadulhat a levegőbe.”

Miután pedig az időjárás-előrejelzések alapján a jövő hét eleje ugyan csapadékosan indul, ám utána egy mérsékelt, azonban nyári meleg fog követni, ezért

benne van a pakliban, hogy pont az augusztus 20-i hosszú hétvégére fog berobbanni a parlagfűszezon,

értett egyet Nékám Kristóf. A vad esők és viharok a pollenszemcséket kirázzák a növényből, amik előbb–utóbb a földön szétesnek, elpusztulnak, azonban, ha lágyabb idő van – kellemes meleg csak kisebb esőkkel –, akkor a pollentermelés- és felszabadulás nagyon megnő, és ilyenkor bizony nagyon sokaknak lesznek tüneteik.

Az immunológus tanácsa szerint ha valakinek már van diagnózisa az allergiát illetően, akkor

az ahhoz rendelt gyógyszert minél előbb szerezze be,

mert a hirtelen megugró kereslet miatt akár az is előfordulhat, hogy napokig hiány lesz a patikákban.

Bár az egyetlen igazán hatékony megoldást a gyógyszer jelenti, a szakember szerint jóval kisebb hatékonysággal, de meg lehet próbálkozni orrmosó folyadékokkal, valamint szűrőket, arcmaszkokat is lehet használni, amiknek van bizonyos hatásuk. Ám a legnagyobb problémát az jelenti, hogy sajnos nincs olyan módszer, amivel magát a pollent lehetne izolálni az ember közvetlen környezetében - zárta szavait Nékám Kristóf.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pokoli lehet az ünnepi hétvége az allergiásoknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást