Nyitókép: Pixabay

Friss adatok a felsőoktatásban tanulókról

Infostart / MTI
2021. augusztus 10. 09:51
A magyar hallgatók 72 százaléka állami támogatással.

Elégedettek a körülményeikkel az egyetemisták, a diploma megszerzése után a diákok döntő többsége Magyarországon akar elhelyezkedni - írta a Magyar Nemzet kedden a legfrissebb Eurostudent kutatás alapján.

A felmérés eredményei szerint

  • a hallgatók 55 százaléka ajánlaná másoknak is az általa választott képzést.
  • a megkérdezettek 49,2 százaléka szerint számít kiváló alapnak az egyetemen, főiskolán megszerzett tudás a hazai munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez.
  • a magyar hallgatók 72 százaléka tanul állami támogatással, az állami ösztöndíjasok aránya a pedagógusképzésben és a művészeti képzéseken magasabb, míg a gazdaságtudományi szakokon többen vannak, akik fizetnek a tanulmányaikért.
  • a diákok kevesebb mint negyedének vannak megélhetési gondjai.

Az Eurostudent nemzetközi hallgatói kutatás több mint két évtizede szolgáltat adatokat a felsőoktatásban tanulók életkörülményeiről, tanulási jellemzőiről és a felsőoktatási intézményrendszer működéséről a részt vevő országokban. A mostani adatfelvételben 25 ország vett részt, a magyarországi eredményeket az Oktatási Hivatal publikálta.