Nyitókép: Police.hu

Kerékpárost gázolt Bezerédi Zoltán színész

Infostart
2021. július 21. 11:39
A Bors úgy tudja, hogy a balesetért a Kossuth-díjas színművész felelős, aki nem adott elsőbbséget a biciklisnek.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság közleménye szerint július 15-én, 16 óra körül az Újvárosi utcában közlekedett egy személygépkocsi a 35-ös számú főút irányába. A jármű vezetője, amikor a kereszteződéshez ért, a STOP-tábla ellenére a kijelölt gyalogos és kerékpáros átkelőhelyen nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak, akivel összeütközött.

Az autó sofőrje Bezerédi Zoltán Kossuth-díjas színművész, rendező volt.

A Bors megkereste a színészt, aki nem kívánt nyilatkozni, mint írják, vélhetően még most is a baleset hatása alatt áll. Vele ellentétben az utca lakói már több részletet is elárultak a gázolásról, hiszen amikor hallották a csattanást, azonnal az utcára siettek. Kiderült, hogy egy igen balesetveszélyes kereszteződésről van szó, ahol nem először történik hasonló eset.

A kerékpáros az első vizsgálatok alapján könnyebb sérüléseket szenvedett, helyszíni ellátás után stabil állapotban szállították kórházba.