Nyitókép: Pexels.com

50 méteren át küzdött az életéért az elgázolt közterületes

Infostart
2021. július 21. 12:02
A 32 éves egyenruhás szerint ez volt élete eddigi legdurvább esete.

Az elképesztő lélekjelenlétének, a rutinnak és a szerencsének köszönheti az életét az a közterület-felügyelő, akit vasárnap csapott el egy ámokfutó a főváros III. kerületében lévő Hídfő utcában – írja a Blikk.

Kuba Richárd éppen igazoltatni akart társával egy fiatal autóst, amikor az ahelyett, hogy megállt volna, a kocsi előtt álló közterületest elütötte, majd közel 50 méteren keresztül az autója motorháztetőjén vitte magával, míg a férfi a földre esett.

„Időm sem volt kitérni előle, az egyensúlyomat vesztettem és felkerültem a motorháztetőre. Próbáltam fogást találni, ekkor meg tudtam kapaszkodni a motorháztető peremébe. Ezután intenzíven gyorsított, csikorgó kerekekkel és felbőgő motorral indult el az úton. Erősen kapaszkodtam, 50 méteren át küzdöttem a motorháztetőn az életemért. Ösztönösen szorítottam, hogy nehogy a jármű alá kerüljek” – idézte föl a bulvárlapnak a férfi a történteket.

„Végül egy hirtelen kanyar után lerepültem, ő pedig segítségnyújtás nélkül elhajtott” – tette hozzá a 32 éves férfi, aki a fején, a lapockáján, a könyökén és a térdein szenvedett könnyebb sérülésekkel megúszta.

A közterület-felügyelő arra is kitért, hogy amikor felvette az egyenruhát, tisztában volt vele, hogy minden megtörténhet. Mint mondta, volt már dolga felgyulladt autóval, egyszer meg is támadták, kocsival pedig már sodorták el, de ez a mostani volt a „legdurvább”, ami vele eddig megtörtént.