Még negyvenet keresnek a 2006-os tömegoszlatás áldozatai közül

Infostart
2021. július 2. 17:35
Egy kormányhatározat alapján 15 év után kártérítést kap a 2006-os Kossuth téri tömegoszlatás áldozatainak utolsó olyan csoportja, amely még nem részesült kárpótlásban - jelentette be a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Gaudi-Nagy Tamás felidézte, korábban a bíróság 173 ember esetében már megállapította, hogy jogsérelmet szenvedett, mert a rendőrség 2006. október 23-án jogellenesen oszlatta fel a Kossuth téri tüntetést.

A kormány 2018-ban, megállapodás alapján, kifizette azon 120 ember fejenként 862 eurós kártérítését, akit sikerült felkutatni, ezt pedig jóváhagyta a Emberi Jogok Európai Bírósága.

Ezt követően az ügyet folytató Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd kezdeményezte a maradék 53 jogsértett közül a később megtalált 13 ember kártérítését is. Az ő igényüket azonban eljárási okokból nem sikerült érvényesíteni az EJEB előtt, mivel a balliberális hatalom patrióta jogsértettjével szemben "a Soros- és balliberális befolyásolás alatt álló strasbourgi bíróság kettős mércét alkalmazott, amikor eljárási okokra hivatkozva tévesen megtagadta az ügyük ismételt nyilvántartásba vételét" - mondta.

A kormányzati kártérítés kifizetése viszont azt mutatja: sikerült meggyőzni a kabinetet, hogy az áldozatok nem válhatnak a "strasbourgi önkény" áldozatává - fogalmazott.

Az 53 emberből 13-at sikerült megtalálni. Ők kaphatják meg a mostani határozat alapján a 862 eurós kártérítést, illetve arra kérik a többieket, hogy jelentkezzenek az njsz@nemzetijogvedo.hu, illetve a 2006jogsertettek@gmail.com e-mail címen – mondta.

Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület elnöke is arra kérte a sértetteket, hogy jelezzék kártérítési igényüket.