Nyitókép: Pixabay

Itt van Magyarország patkánytérképe – kiderült, hol a legrosszabb a helyzet

Infostart
2021. június 28. 17:33
Az észlelések bejelentése alapján készült a térkép, amely az egerek és a patkányok által leginkább veszélyeztetett területeket és településeket mutatja meg.

A Sokk a rovar Facebook-oldal, amely tavaly a Magyarországon néhány évtizede megjelent invazív címeres poloskákról készített térképet, most Magyarország egyik legrégebbi kártevőirtó cége, a Bábolna Bio most a Facebook-közösség segítségével arra vállalkozott, hogy létrehozza az országos patkány- és egértérképet. Eddig idehaza csak a patkányok elterjedtségéről gyűjtöttek részlegesen adatokat néhány nagyobb településen, de évtizedes, részletes idősorok egyedül Budapestről állnak rendelkezésre – írja közleményében a cég.

A térkép alapjául szolgáló kérdőívet 4000 érdeklődő töltötte ki, a felmérés szerint nincs olyan vidéke az országnak, ahol ne lennének jelen a patkányok és az egerek, de az egyes megyék és települések között nagyon nagyok a különbségek. Lakosságarányosan a legkevesebb bejelentés a dunántúli megyékből jött, a legtöbb pedig Békésből, Borsodból, Hevesből és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből.

A patkányok és egerek előfordulása összeségében hasonló képet mutat, de a két kártevő elterjedtségében is vannak jelentős különbségek, akár ugyanabban a megyében is. Míg például Borsodból jött lakosságarányosan a legtöbb egérészlelés, addig a patkányoknál a megye nincs a legfertőzöttebbek között. Patkányokból a legkevesebb bejelentés egyértelműen a dunántúli megyékből érkezett, egerek azonban a Nyugat-Dunántúl kivételével itt is szép számmal vannak. A nagyvárosok között is előfordulnak akár többszörös eltérések, de általában ezeknek a településeknek az adatai nagyságrendileg megegyeznek a saját térségükével.

Az országos patkány- és egértérkép megyei és települési adatait interaktív formában itt lehet megtekinteni. Érdekesség, hogy a nagyobb települések közül a lakosságarányos bejelentések alapján a patkányoknál és az egereknél is Sárbogárd, Gyomaendrőd és Kisújszállás végzett az első három helyen, csak más sorrendben. A települések észlelési toplistája itt látható. A térképen nem szerepelnek a budapesti adatok, mivel a lakossági bejelentésekről a Fővárosi Önkormányzat folyamatosan gyűjti az információkat, így ezekkel a kérdőíves kutatás számai nem összevethetőek.

A felmérés során arra is válaszolt a mintegy 4000 megkérdezett, hogy észlelt-e változást a patkányok és egerek számában az elmúlt időszakban. A válaszokból az derült ki, hogy a többség szerint nőtt ezeknek a rágcsálóknak a száma a környezetükben. A kártevőket jelentők legnagyobb része patkányból és egérből egyaránt több példányt észlel évente.