Nyitókép: Pexels.com

Válás után meg kell egyezni a gyerekek nyári szünidejéről is

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2021. június 20. 14:44
Szerdán elkezdődött a szünidő. Az elvált szülőknek itt is nagyobb tudatosságra van szüksége – figyelmeztetnek a SzépenVáljEl Válásközpont szakértői.

Váláskor a gyermekelhelyezésnél a szünidei kapcsolattartásról is dönt a bíróság. Általános gyakorlat azonban nincs – hangsúlyozza Galambos Balázs, a SzépenVáljEl Válásközpont alapítója. Megesik, hogy a különélő szülő két hetet kap a nyárból, de az is, hogy a felét. Mindez sok mindentől függhet, köztük a gyermek életkorától, a különélő szülő élethelyzetétől, illetve a gyermekkel való viszonyától, de akár a nevelőszülő helyzetétől is.

A szakember szerint bármi is legyen a bíróság döntése,

a szülőknek a gyerek érdekében együtt kell működniük a szünidő alatt is.

Tanácsa szerint a felek üljenek le, és tervezzék meg a gyermeknek a nyarát: mikor és hol lesz, hogyan fogja tudni a kapcsolatot tartani a másik szülővel.

Fontos ebben a helyzetben is a tudatosság, belátni, hogy

hiába okozott fájdalmat az egykori házastárs, szülőnek lehet kiváló

– mondja Herkules Mónika, a központ válási szakértője. Félre kell tenni a sérelmeket, és a gyerek érdekében biztosítani a különélő szülővel a kapcsolattartást, így a közös nyaralást is. Szerinte figyelni kell arra is, hogy a volt házastárssal szervezett közös programok miatt a szülő ne keltsen bűntudatot a gyermekben.

„Tehát ne mondjak olyan manipulatív mondatokat például, hogy »menjél csak nyugodtan édesapáddal nyaralni, én majd nem sírok nagyon« – magyarázta a szakértő egy konkrét esetet idézve. – Azonban ilyet nem szabad mondani a gyereknek, sokkal jobb, ha a fájdalmunkat és gyötrelmünket másfajta levezető csatornán éljük meg."

A válási szakember szerint a hiányzó apa- vagy anyakép hosszú távon károkat okozhat a gyermek érzelmi fejlődésében, például kötődési, párkapcsolati problémákat hozhat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szünidő elvált szülőkkel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást