Nyitókép: Orbán Viktor/Facebook

Sajtóértesülés - Orbán Viktor: Gyurcsány Ferenc visszatérése a legnagyobb veszély

Infostart
2021. június 16. 21:52
A Debrecenbe kihelyezett Fidesz-KDNP-frakcióülésen már az első napon szólt a megjelentekhez a kormányfő.

Debrecenbe költözött kihelyezett, évadzáró frakcióülésre a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportja, erről Orbán Viktor miniszterelnök a nap folyamán a Facebookon posztolt is.

Mutatjuk:

Érkezése után a kormányfő beszédet is intézett a megjelentekhez, ennek részleteiről a Magyar Nemzet osztott meg információkat. A miniszterelnök az országra leselkedő három veszélyről értekezett:

  • migráció
  • járványok
  • Gyurcsány Ferenc visszatérése a hatalomba ("a másik kettő mellett a legnagyobb veszély").

Helyszíni beszámolók szerint Orbán Viktor beszéde "szenvedélyes" volt, szólt a válság mélységéről, illetve hatásáról a családokra, a válságon azonban az ország úrrá lett.

Megerősítette a már ismert intézkedéseket, az szja visszatérítését 5,5 százalékos gazdasági növekedés esetén, méghozzá februárban.

Erőteljes hangot ütött meg a 2022-es választásokra való felkészüléssel kapcsolatban: az igazat kell mondani, ami nem más, mint hogy "Gyurcsány a főnök", Karácsony Gergely "és a többiek" csak "epizódszereplők".

"Gyurcsány osztja a szerepeket, az ő kezében van minden, ezt ne felejtsétek el! Mi tudjuk az igazságot, de azt mindenkinek meg kell tudnia!" - hangzott el a Magyar Nemzet szerint.

Orbán Viktor szerint - mint a lap tudósít - ha Gyurcsány Ferenc visszatér, a baloldal újra megemeli az adókat, különösen a gyerekesekét, beengedik a migránsokat és megemelik a rezsit.

Szólt Karácsony Gergelyről külön is, akinek szerinte "nem a Fidesszel van vitája, hanem a való élettel, a múltjában rejlő hazugságokkal, a nyelvtudás hiányával és a városvezetéssel".