Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: jönnek az új javaslatok az előnyünk megtartásáért

Infostart
2021. június 15. 18:32
A következő hetek döntései arról szólnak, hogy Európa legsikeresebb oltási kampányával szerzett előnyünket hogyan váltsuk "aprópénzre" - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter azt követően, hogy kedden Budapesten megalakult a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs.

Ugyanis az idén el kell érnünk az 5,5 százalékos gazdasági növekedést, annak érdekében, hogy támogatást tudjunk adni a terhek jelentős részét viselő magyar családoknak a személyi jövedelemadójuk visszatérítésével - közölte az MTI-hez eljuttatott videóüzenetében Szijjártó Péter.

A politikus úgy vélekedett, hogy a sikeres oltási kampánnyal komoly versenyelőnyre tettünk szert, de a versenyt még nem nyertük meg.

Márpedig - folytatta - a járvány utáni új világgazdasági korban hatalmas vetélkedés indul meg az országok között a gyártási és szolgáltatási kapacitásokért, a tőkéért, a képzett munkaerőért, illetve verseny az adórendszerek között.

Hangsúlyozta: az eddigi sikereinket a gyors döntéseknek köszönhetjük és ezt az előnyünket most is szeretnénk kihasználni. Ebben a helyzetben a következő hetekben számos olyan javaslattal fog a kormányzat előállni, amelyek javítani kívánják a magyar vállalkozások működési környezetét és lehetővé teszik, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesévé váljon - sorolta.

Minél több beruházás érkezzen Magyarországra, ezek a fejlesztések a magyar embereknek nyújtsanak megélhetést és folyamatosan növeljék a magyar gazdaság hozzáadott értékét és technológiai színvonalát - mondta Szijjártó Péter.