Nyitókép: Unsplash.com

Az úszómester feje mellett húzott el a lőtéren gellert kapott golyó

Infostart
2021. június 1. 16:45
Lőfegyverből származó, irányt tévesztett golyó repült el az egyik úszómester mellett a szolnoki Véső úton nemrég megnyitott MÁV-strandon. A lövedék a szomszédos MÁV-lőtérről származhatott, ahol lövészet folyt. A gellert kapott golyó állítólag az egyik zuhanykabint találta el, süvítését az úszómester is hallotta, ahogy a becsapódást is. Sérülés nem történt.

A Magyar Narancs értesülését a Szolnoki MÁV Lövészklub társadalmi elnöke megerősítette. Nagy Attila a lapnak elmondta, az ügyben rendőrségi vizsgálat indult, ezért hivatalos információkat nem adhat. A lövészklub elnökét rendkívül megdöbbentette és nyugtalanítja az eset. A történtek után haladéktalanul intézkedéseket tett a biztonság fokozása érdekében.

Az elnök kiemelte, a lőtéren tartózkodók és a környéken lakók biztonságát mindennél fontosabbnak tartják. Ezért már korábban is több műszaki megoldással tették csendesebbé és biztonságosabbá a lövészetet. Erre az esetre viszont nem számított a már korábban megtett biztonsági intézkedések tükrében. A lőtér üzemeltetési engedéllyel rendelkezik, fel van szerelve az előírt biztonsági elemekkel. A kiadott engedélyek szerint működik, minden feltételnek, előírásnak megfelel – tette hozzá.

„Látni kell, a lőtér veszélyes üzem” – hangsúlyozta Nagy Attila. Ezért is keresik jelenleg a biztonság fokozását szolgáló további műszaki megoldásokat. Ennek érdekében kívánják korszerűsíteni a létesítményt, de most ezt a célt hátrébb kell sorolniuk, mert a történtek ismeretében tovább kell erősíteni a biztonságot.

A Magyar Narancs megjegyzi, tudomásuk szerint nem először történt hasonló eset. Egy környéken dolgozó a lapnak arról számolt be, hogy

tavaly, a felújítást követően, amikor még nem voltak feltöltve a medencék, találtak egy lövedéket az egyik kismedencében.

Az ügy kapcsán a városháza sajtóreferense azt a tájékoztatást adta, hogy a város hivatala – mivel sem az üzemeltetést, sem az engedélyezést illetően nem rendelkezik hatáskörrel a lőteret illetően –, haladéktalanul továbbította a bejelentést a rendőrségnek. Ennek megfelelően az illetékes Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozás rendelt el foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, valamint

a lőtéren a lövészetek megtartását május 31-től határozatlan időre megtiltotta.