Nyitókép: Unsplash.com

Vasúti felüljáróról akart leugrani, időben érkeztek a hős rendőrök

Infostart
2021. május 28. 13:11
A férfi ellenállt, többször kérte, hagyják őt, mert le akar ugrani.

A Pest megyei életvédelmi detektívek csütörtökön késő délelőtt szolgálati autójukkal tartottak Vecsésről a fővárosba, amikor a Csévéző utcai lámpás kereszteződésnél leintették őket. Segítségüket azért kérték, mert egy férfi a vasúti felüljáró korlátján kívülről akart a sínek közé ugrani. Félreálltak, kipattantak a kocsiból és megindultak – írja a Police.hu.

A férfi a felüljáró vasúti sínpár és felsővezeték feletti részén, a korláton kívül jobb kezével kapaszkodott, baljában egy doboz sört markolt, miközben a sínek felé meredt. A nyomozók két irányból, némán közelítettek felé, testbeszéddel, pillantással kommunikáltak, észrevétlenül lépdeltek egyre közelebb. Megszólításával, felszólításával nem akarták megijeszteni,

félő volt ugyanis, hogy ennek hatására leugrik, mielőtt hozzáérnének.

Összenéztek, majd ketten a járdán, harmadik társuk egy forgalmi okból megálló busz takarásából egyszerre lépett a férfihez. Mindkét karját megragadták és húzni kezdték a korlát felé, miközben azonosították magukat.

A férfi ellenállt, többször kérte, hagyják őt, mert le akar ugrani.

„Nem tehették. Nem tették” – emeli ki a rendőségi oldal. Folyamatosan igyekeztek nyugtatni, beszéltek hozzá, ám még mindig csak tartani tudták, visszahúzni nem, annak ellenére, hogy egy–egy nyomozó a karját, a harmadik a ruháját megragadva fogta, miközben a környéken összesereglett népes nézőközönségből egy állampolgárt megkértek, hívjon mentőt.

A rábeszélés egy idő után hatott, a férfi elsírta magát, a fogás ellen tovább nem küzdött és közölte:

„Jól van, húzzanak be!”

Mindhárom nyomozó kellett ahhoz, hogy a közel 100 kilós, testes férfit átvonszolják a korláton, aztán a járdán biztonságba helyezzék.

A kiérkező mentők kórházba vitték, az életvédelmi detektívek pedig – nevükhöz méltó dolguk végeztével – tovább indultak – zárul a beszámoló.