Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Életveszélyes lehet a Flórián téri felüljáró

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2021. május 3. 08:02
A III. kerület volt polgármestere, Bús Balázs önkormányzati képviselő nyílt levélben fordult a Főpolgármesteri Hivatalhoz, amely cáfolja a kormánypárti politikus állítását.

Betondarabok szakadnak le a Flórián téri felüljáróról, állítja Bús Balázs abban a nyílt levélben, amit Karácsony Gergely főpolgármesternek küldött el. A III. kerületi fideszes önkormányzati képviselő szerint az építmény életveszélyes lett és azonnal fel kellene újítani.

A politikus az InfoRádiónak emlékeztetett: 2018-ban, tehát az előző ciklusban Tarlós István főpolgármester idejében már kiírtak erre egy pályázatot, de az eredménytelenül zárult 2019 májusában, miután a rendelkezésre álló forrásoknál jóval drágább ajánlatok érkeztek. Ezt követően az új fővárosi vezetés ismét nekifutott a kérdésnek, amely eredményeként 2020 áprilisában szerződést is kötött a BKK 2,3 milliárd forint értékben. Tehát tavaly már elindulhatott volna a felüljáró felújítása, ami nagyjából 14 hónapot vett volna igénybe.

Az életveszélyes állapotot azonban már a felújítás előtt meg kellene szüntetni, tette hozzá a kerület volt polgármestere. Bús Balázs kiemelte: nyílt levelében ő arra hívta föl a főpolgármester figyelmét, hogy egyrészt haladéktalanul folytassák azt a munkát, amire leszerződtek, az életveszélyes helyzetet pedig szüntettessék meg. A volt polgármester szerint azokat a területeket, ahol betondarabok szakadnak le, –jellemzően az illesztéseknél – valamilyen mód mielőbb stabilizálni kellene, hogy a gyalogosok biztonságosan tudjanak közlekedni.

Az InfoRádió megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt, amely írásban válaszolt a kérdéseire: „a Budapest Közút munkatársai folyamatosan ellenőrzik a fővárosi felüljárók, hidak állapotát. A Flórián téri híd biztonságos, de valóban felújításra szorul. Felújításához közbeszerzést kell kiírni, ennek az előkészítése zajlik. A főváros mintegy 3 millió négyzetméter út, 117 felüljáró és 2000 kilométernyi vízcsőhálózat felújításával van elmaradásban, mivel a korábbi városvezetés a szükséges összegek egytizedét sem fordította erre a célra 2010 és 2019 között” – olvasható a városvezetés közleményében.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Életveszélyes a Flórián téri felüljáró
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást