Nyitókép: gyenesdias.info.hu

Egy balatoni falu az abszolút nyertes a 3200 magyarországi település között

Infostart
2021. április 26. 05:40
Gyenesdiás az első klímabarát község.

A fizikai beruházások terén, és a közösség szintjén is megvalósuló jövőépítő beruházásoknak, tevékenységeknek köszönhetően nyerte el a községek kategóriájában a klímabarát díjat Gyenesdiás.

A mintegy 3200 magyarországi település közül kevés a fenntartható jövő iránt elkötelezett, Gyenesdiás azonban nemcsak a beruházások terén, hanem a közösség szemléletformálásában elért eredményei miatt is kiérdemelte a kategória első díját - írja a likebalaton.hu.

A zsűriben a Belügyminisztérium, a Budapesti Műszaki Egyetem, valamint a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa is képviseltette magát.

Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere elmondta, hogy az 1990-es évek végén az elsők között fogalmaztak meg települési környezetvédelmi programot, később pedig klímastratégiát is alkottak. A szemléletformálásban a civil szervezetek, az oktatási intézmények is szerepet kapnak, a “Természetesen Gyenesdiás” szlogen is azt jelenti, hogy a természet- és a klímavédelem kiemelt jelentőségű a Balaton-parti településen.