eur:
393.7
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Jakab Péter EP-képviselőjelölt a párt szolnoki kampányzáró rendezvényén 2019. május 24-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Négy ellenzéki miniszterelnök-jelölt már van, de az MSZP és a DK még kivár

A szocialisták hivatalosan is Karácsony Gergelyre várnak, míg a DK-sok Dobrev Klárát "győzködik".

Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke már tavaly júliusban jelezte: elindulna az előválasztáson, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje legyen. Hódmezővásárhely polgármestere korábban úgy vélekedett, aki az ország jövőjét illetően komoly felelősséggel viseltet, és másokban is megvan iránta a bizalom, annak egy előválasztáson való részvétel nem lehet kérdés. „Egy biztos, én magam azt fogom támogatni 2022-ben, aki az előválasztáson megmérettetve a legsikeresebb” – fogalmazott.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki Új Világ Néppárt néven indított pártot, 2020 októberében beszélt arról, hogy indulna az előválasztáson, és vállalná, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje legyen.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke idén január végén, évértékelőjén jelentette be, hogy miniszterelnök-jelöltként megmérkőzik az előválasztáson. „Ha jómagam ezt a küzdelmet miniszterelnök-jelöltként segíthetem, úgy vállalom a megmérettetés. Ha annak végén mást kell támogatnom, úgy a nemzetért azt is megteszem” – fogalmazott a politikus.

Februárban Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is jelezte, ringbe száll a miniszterelnök-jelöltségért: „a lehetetlen a mi szótárunkban nem létezik. Úgyhogy most is azt mondom: vágjunk bele. Elfogadom a Momentum közösségének felkérését – miniszterelnök-jelöltként képviselni fogom az új Magyarország tervét az előválasztásokon.”

Bár indulását nem jelentette be, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként leggyakrabban Karácsony Gergely neve merül fel. A főpolgármester korábban elutasította, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje legyen. Januárban az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, "nekem nincsenek ilyen terveim, ugyanakkor másoknak vannak velem terveik". Azt is hozzátette, nincsenek ilyen ambíciói, "de az, hogy végső soron lesz-e előválasztás és hogy ezen én indulok-e, ez az elkövetkező hónapban ki fog derülni". Egyelőre azonban nem nyilatkozott az ügyben.

Ugyancsak gyakran felmerül miniszterelnök aspiránsként a DK EP-képviselőjének, Dobrev Klárának a neve. Férje, Gyurcsány Ferenc néhány hónapja azt mondta: „győzködik”, hogy induljon a miniszterelnök-jelöltségért.

Az MSZP és az LMP sem nevezte meg eddig miniszterelnök jelöltjét. Tóth Bertalan, a szocialisták pártelnöke ugyanakkor az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn jelezte: ha Karácsony Gergely úgy dönt, hogy elindul az előválasztáson, akkor ő lesz az MSZP jelöltje, addig is türelmesen várnak.

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint Jakab Péter a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt, őt Karácsony Gergely, majd Márki-Zay Péter követi. A Závecz Reseearch szerint is Jakab Péter a legkedveltebb, majd Dobrev Klára és Karácsony Gergely következik. A Medián mérése alapján azonban Karácsony Gergelyre érkezne a legtöbb voks, az ezüstérem Jakab Péteré, a bronz pedig Dobrev Kláráé lenne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×