Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

A kitelepített magyarokra emlékezik a Rákóczi Szövetség

Infostart
2021. április 9. 17:11
Rákóczi Szövetség közleményben hívja fel a figyelmet: 74 évvel ezelőtt indult az első transzport a Felvidékről.

Április 12. a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja 2012 óta, amikor a magyar Országgyűlés ellenszavazat nélkül döntött erről.

Április 12-én arról a több mint 100 ezer felvidéki magyarról emlékezünk, akik a Benes-dekrétumok következtében állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjük elhagyására kényszerültek – olvasható a szövetség közleményében, amelyet az Országos Sajtószolgálaton keresztül hoztak nyilvánosságra.

A felvidéki kitelepítettekkel az első vonat 1947. április 12-én indult el Magyarország felé.

A Rákóczi Szövetséget 1989-ben maguk az érintettek hívták életre. A szervezet ennek okán is erkölcsi kötelességének tartja, hogy az évfordulón minden évben méltó módon megemlékezzen az áldozatokról.

Mint írják: az idén nem lehet központi megemlékezést szervezni Budapesten és a helyi megemlékezéseket sem tudjuk felkarolni, ezzel együtt nagyon fontosnak tartjuk, hogy elsősorban a fiataloknak több ismerete legyen a 20. századnak erről a sötét, fájó, szomorú időszakáról. Idén a rendkívüli körülmények miatt megemlékezésünk az online térbe szorul. Online megemlékezésünket 2021. április 12-én közvetítjük közösségi felületeinken, melynek időtartama fél óra.

Megemlékező beszédet mond Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Forró Krisztián, a felvidéki magyar egységpárt, a Szövetség elnöke és túlélők emlékeznek vissza.