Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Megváltozik a Lánchíd budai aluljárója

Infostart / MTI
2021. március 30. 15:22
Nem egyszerre zárják le a pesti és a budai részt.

A Lánchíd felújítása miatt az eredeti terveknek megfelelően április 16-án zárják le a híd pesti hídfőjének gyalogos aluljáróját, a budai oldalon lévőt azonban a koronavírus-járvány miatt megnövekedett kerékpárforgalomra tekintettel csak két hónappal később - közölte a felújítást végző A-Híd Zrt. kommunikációs és szervezetfejlesztési vezetője.

Puskár Anett elmondta: az eredeti tervek szerint a gyalogos aluljárókat egyszerre zárták volna le, de a budai hídfő aluljáróját a végleges munkaterület kialakításáig, június 16-áig lehet még használni.

Közölte,

a budai hídfőben lévő aluljárót nemcsak kiszélesítik, hanem megváltoztatják az ívét is, mert most nem optimális a kerékpárosok számára.

Az építési a bontással párhuzamosan folyik majd. A pályaszerkezet felújítása során felszedik az aszfaltréteget, "felszeletelik" az elöregedett vasbetonszerkezetet, és a híd közepétől indulva a szélek felé haladva eltávolítják a régi részeket. Ez a folyamat várhatóan a nyár végén indul majd el - mondta.

Puskár Anett szólt arról is, hogy

a felújításhoz a budai és a pesti oldalon is telepítenek egy-egy toronydarut.

A hídon két bakdarut is felállítanak majd az új pályaszerkezetek behelyezéséhez, valamint elkészítenek egy 7000 négyzetméternyi felületű függesztett állványzatot a híd alá.

Nagyjából 700 köbméternyi vasbetonszerkezetet bontanak el, a beépítendő új acélszerkezet tömege pedig eléri majd az ezer tonnát. Korrózióvédő bevonattal mintegy 80 ezer négyzetméternyi felületet kell majd ellátni - ismertette.

Puskár Anett közölte: az új szerkezetek jelentős része Csepelen készül majd, a szállítást közúton oldják meg, előre engedélyezett útvonalakon, éjszaka.

A Lánchíd hídfőinek környezetét és járdáit március 17-én zárták le a felújítás előkészítő munkálatai miatt. Gyalogosok a felújítás 2023-as tervezett befejezéséig nem mehetnek át a hídon. Az autós forgalom elől június közepén zárják majd le a hidat, és a közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják majd vissza.

A hidat a közbeszerzési eljáráson nyertes A-Híd Zrt. nettó 18,8 milliárd forintért újítja fel.