Nyitókép: MTI Fotó: Balázs Attila

Tajszám: egy hónapos haladékot kaptak a nemfizetők

Infostart
2021. március 23. 08:38
Két hét alatt 76 ezerről 55 ezerre csökkent azok száma, akiknek félévesnél nagyobb egészségügyi szolgáltatási járuléktartozása van.

Közel egy hónap haladékot kaptak tajszámuk érvényesítésére azok, akik legalább hathavi egészségügyi szolgáltatási járuléktartozást halmoztak fel – közölte Hohn Krisztina LMP-s képviselő írásbeli kérdésére Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Idén február 12-től lépett hatályba az a jogszabály, amely szerint a legalább fél éve nem fizetők számára a tajszám érvénytelenítése után fizetőssé válik az egészségügyi ellátás – írja az Index.

A miniszterhelyettes arról tájékoztatott, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimutatása szerint

március 10-én kevesebb mint 55 ezer adózó tartozott több mint hathavi összeggel – azaz idén mintegy 48 ezer forinttal –, míg a február 26-i adatok még csaknem 76 ezer hátralékost mutattak.

Az államtitkár azt is jelezte: a NAV további egy hónapos haladékot ad a tartozóknak, hogy csökkentsék hátralékuk összegét vagy méltányossági kérelmet adjanak be. Akik jövedelmi, vagyoni helyzetük miatt nem tudják megfizetni a havi 8 ezer forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot, kérhetik a járási hivataloknál a szociális rászorultság megállapítását is.