Nyitókép: Pexels.com

Rátett egy lapáttal a járvány a gyermekkori elhízásra

Infostart / InfoRádió - Virányi Zsolt
2021. március 22. 10:31
Az étkezési szokások megváltoztatása még a gyermekeknél sem megy egyik napról a másikra – derül ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének friss felméréséből. Az iskolabezárások miatt a megkérdezett gyerekek 40 százaléka többet evett és némi plusz kilót is szedett magára.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 2014-ben indította el Magyarországon az első gyermekkori túlsúly és elhízás megelőzését célul kitűző projektjét, Gyere – Gyermekek Egészsége Program néven, a világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózata, az EPODE hazai programja keretében.

Kubányi Jolán az InfoRádióban kiemelte: szakmai szervezetként nem pusztán a gyerekeket, hanem a szüleiket, és tulajdonképpen a település lakosságát, ahol épp a projekt zajlik, próbálják tanítani az egészséges életmódra, elsősorban az egészséges táplálkozásra és a mozgás fontosságára.

A program, amely minden esetben három évig zajlott, Dunaharasztiban vette kezdetét, ehhez csatlakozott 2015-ben Szerencs, majd 2018-ban Diósgyőr. Utóbbi helyszínen 2021 januárjában zárult a projekt, amely 18 év alatti gyermekekre fókuszált, de a tápláltságiállapot-felmérést csak a 6–12 éves korosztály esetében végezete el a MDOSZ induláskor és a folyamat legvégén. Mindemellett tudásszintfelmérést is végeztek az ötödikesek körében.

A szervezet tiszteletbeli elnöke megjegyezte: az eredmények nem túl biztatók, ugyanis

a három városban elért mintegy 10 ezer gyermek közül csaknem minden harmadik valamilyen testtömegtöbblettel bír.

Ráadásul az iskolabezárásokat követően, a pandémia alatt a gyerekek 40 százaléka többet evett, és értelemszerűen néhány kilóval gyarapodott, ami valószínűsíthetően befolyással volt a projektjére, ezáltal nem sikerült összességében csökkenést elérni.

Bár a tanulmány erre vonatkozóan nem bír adatokkal, Kubányi Jolán szerint azon gyermekek számára, akik az elhízás valamelyik mértékével küszködnek fiatalon, ez rizikófaktor lehet felnőtt korában is, hiszen a krónikus betegségek – szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség és egyéb más anyagcsere-problémák – hátterében a túlsúly és az elhízás felnőtt korban is jelen van, amit érdemes már a korai gyermekkorban rendezni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rátett egy lapáttal a járvány a gyermekkori elhízásra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást