Nyitókép: Pixabay

Zöld, bringás bejelentést tett a kormány - Soroksár és Csepel örülhet

Infostart
2021. március 10. 17:46
A főváros déli részén fontos kerékpáros kapcsolat létesül, és egy 10 kilométer hosszú zónát parkosítanak.

Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára egy újabb kormányzati zöld fejlesztés megindulását jelentette be a Facebookon.

Mint közlésében a politikus felidézi, 2016-ban a Fővárosi Önkormányzat, a csepeli, a soroksári és a XVIII. kerületi önkormányzat közös európai uniós projektjeként indult beruházást a kerékpárosbarát Fővárosi Önkormányzat 2020 nyarán leállította. A fejlesztést azonban mindhárom önkormányzat kiemelten fontosnak tartja, ezért a kormány segít, hogy "a kerékpárosok méltó zöldfolyosón közlekedhessenek". Csepel, Soroksár és a XVIII. kerület egyaránt képviselő-testületi határozatot fogadott el a megvalósítás érdekében, így a kormánnyal partnerségben az európai uniós források tervezése során sikerült a szükséges pénzt előteremteni.

"A kormány 14 milliárd forintot szán a beruházásra, amely a Csepelt a XVIII. kerülettel összekötő

kerékpárúton kívül futópályát, kültéri fitneszparkot, gyermekjátszóteret, valamint egy több mint tíz kilométer hosszú zöld parkot hoz létre

az évtizedek óta használaton kívüli, ma még elhanyagolt és leromlott területen" - olvasható a közlésben.

A projekt további hasznos funkciókkal egészül ki, megépül a régóta várt és szükséges gyalogos- kerékpáros híd Csepel és a Molnár-sziget között, így téve teljessé a közvetlen kapcsolatot Csepel és Soroksár között.

Újabb zöld-fejlesztés küszöbén Borbély Lénárd polgármester úr meghívására ma Csepelen jártam, ahol a polgármesterrel...

Közzétette: Schneller Domonkos2021. március 9., kedd


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Schneller Domonkos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást