Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Müller Cecília: ilyen növekedés a második hullámban sem volt tapasztalható

Infostart
2021. március 9. 11:56
Csütörtöktől kezdődik a hétvégéről elhalasztott AstraZeneca-vakcinás oltási kampány, ismét értesíteni fogják az érintetteket - jelentette be az országos tiszti főorvos. Kérte: fogadják el az oltottak a számukra felajánlott szert, és figyelmeztetett: az első dózis után még hetekig nem védett a szervezet.

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese kezdte a tájékoztatót azzal a bejelentéssel, hogy Ausztria Magyarországot is magas fertőzöttségi kategóriába sorolta, és ezért változtak a Németországba való beutazás szabályai.

Ha valaki Németországba utazna, de az oda való belépési feltételeknek nem felelne meg, már Ausztriába se léphet be. Ha valaki csak átutazott Magyarországon vagy csak átutazik majd Németországon, nemzetközi teherforgalomban a Németországban tartózkodás nem haladja meg a 72 órát, akkor mehet, és akkor is, ha van negatív, 48 óránál nem régebbi PCR-tesztje.

Járvánnyal kapcsolatos rendőri intézkedések:

  • 504 személlyel szemben intézkedtek tegnap a maszk elmaradt vagy helytelen viselése miatt (hétfő óta az ország összes közterületén kötelező a maszkhordás, és erre sokakat kellett emlékeztetni - jegyezte meg Kiss Róbert). 458-an közterületen szegtek szabályt, 33-an a tömegközlekedésben, 13-an üzletekben, plázákban.
  • 304 rendőri intézkedés volt a kijárási tilalomra, a csoportosulások tilalmára vonatkozó szabályok megszegése miatt az elmúlt 24 órában.
  • 63-szor intézkedtek a határokon a tranzitszabályokkal kapcsolatban.
  • 14 060-szor ellenőrizték a hatósági házi karanténban lévőket.

Müller Cecília országos tisztifőorvos azzal kezdte, hogy

rendkívül súlyos és komoly a járványügyi helyzet Magyarországon,

ilyen növekedés a második hullámban sem volt tapasztalható, nagyon gyorsan nő az aktív betegek száma.

A laborokban elvégzett PCR és gyorstesztek 6494 új fertőzött személyt szűrtek ki. Országszerte hét helyen dolgoznak már a szűrőbuszok, ahová a háziorvosok által küldött, enyhe tünetes betegek mehetnek, csak saját gépjárművel, maszkviselési kötelezettség mellett.

"Tünetes személy közösségbe egyáltalán nem mehet, otthonát ne hagyja el!" – figyelmeztetett Müller Cecília, megismételve, a háziorvost is telefonon kell értesíteni.

Az elmúlt 24 órában 158 ember halt meg a járványban, és 8270 fertőzött ember van már kórházban, ez azt jelenti, hogy náluk súlyosan zajlik a betegség. 8045 volt a korábbi legmagasabb szám a kórházi ápoltaknál még december 8-án. Kedden 833 ember szorul gépi lélegeztetésre, itt a csúcs december 7-én volt 674 fővel.

Szinte naponta nyitnak új kórtermeket a kórházakban, sokan vannak intenzív osztályokon is - illusztrálta a helyzet súlyosságát az országos tisztifőorvos. Hozzátette,

nem ritka, hogy egész családok kerülnek kórházba, mindannyian súlyos tünetekkel. Ezért nagyon fontos a higiénés előírások szigorú betartása, még a családokon belül is.

Ha már egy kicsit csökken a napi fertőzöttek száma, az már minden járványügyi mutatóban javulást fog eredményezni - tette hozzá.

A környezetegészségügyi adatok is a helyzet romlását mutatják, utalt a friss szennyvízadatokra Müller Cecília. Az eredmények megközelítik az őszi járványcsúcs idején mért értékeket. Csökkenés sehol sem mérhető. Megjegyezte, hogy a szennyvízben a tünetes és a tünetmentes fertőzöttekből származó vírus-dns-maradványok egyaránt jelen vannak.

Az elkövetkező napokban semmilyen javulásra nem számíthatunk - összegzett a szakember. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a

az első védőoltás-dózis beadása után még senki nem védett rögtön, az első hetekben mindenki ugyanolyan veszélyeztetett, mint aki nincs beoltva,

ugyanis legalább 2-3 hét szükséges az immunitás kialakulásához.

Több mint egymillió embert oltottak már be, ezt jelentős eredménynek nevezte Müller Cecília, egyúttal megköszönte mindenkinek a munkát, aki a folyamatot segítette.

  • Ma kerül ki a kórházi oltópontokra a legutóbb felszabadított 100 000 Szputnyik V vakcina, és
  • a ma érkezett 120 510 Pfizer oltás is a kórházi oltópontokra kerül.

Ezen a héten már az AstraZeneca vakcinákkal is olthatók az idősek, ehhez 105 600 adag szérum áll rendelkezésre. Hétfőn külön kérte Müller Cecília, hogy elsősorban a 60 év fölöttiekre koncentráljanak a háziorvosok az első oltásokkal.

Csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart a hétvégéről elhalasztott AstraZeneca-vakcinás tömeges oltási kampány, ismét behívják a 60 év alatti krónikus betegeket a kórházi oltópontokra,

már kedden kapnak üzenetet a tervek szerint.

Időközben a védekezésben résztvevő rendvédelmi dolgozók és katonák oltása is megkezdődik.

Olthatóságról a házi- és a kezelőorvos tud információt adni, a hivatalok, a Nemzeti Népegészségügyi Központ nem tud válaszolni. Az adatbázisban rosszul szereplő adatokat a 1818-as telefonszámon lehet kérni.

Kérdések

Milyen szabadsága van a háziorvosoknak az oltásoknál?

Müller Cecília bizonyos benne, hogy a háziorvosok nem tartanak vissza vakcinát, bizonyos fokú szakmai szabadságuk viszont van abban, hogy az egyes vakcinákat a lehető legelesettebbeknek adják oda. Az országos tisztifőorvos megköszönte a háziorvosoknak a sok munkát és időt, amit a telefonok, megkeresések megválaszolásával, a tájékoztatással, az adminisztrációval és magukkal az oltásokkal töltenek.