Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Letarolja a Balatont az ország csúcsragadozója

Infostart
2021. március 2. 05:00
A viszonylag kis testű aranysakál még a vaddisznómalacot is elkapja, és kedvelt élőhelye a Kis-Balaton és a Balatontól délre eső területek.

Szürke farkas csak elvétve, Észak-Magyarországon található, így Magyarország csúcsragadozója az utóbbi években az aranysakál lett – írja a likebalaton.hu.

Bundájuk színe lehet zsemlesárga, de vörös is, melyet a bordájukon fekete szín tör meg, súlyuk 12-16 kg, testhosszuk 65-105 cm, marmagasságuk 45-50 cm. Az aranysakál emberre nem veszélyes, de természetes ellensége nincs, ahol megjelenik, visszaszorul a rókaállomány is. Szívós állatok, hosszú üldözésre is képesek, akár 40 km/h sebességgel is tudnak futni, falkában vadásznak.

"A mi vadászterületünkön 2010-ben lőttük az elsőt, azóta elszaporodtak, ma 60-70 darab él itt, tíz éve még 80-100 őzet tudtunk évente lőni, ma szinte nincs őz a területen. Somogy megyében, ami gazdag dámszarvasban, szinte már nincs borjú a rudlikban, mert összefogdossák őket" – mondta Tóth Csaba, a Vadászati Múzeum igazgatója.

A vaddisznókoca mellől ellopják a malacot, addig ingerlik, hajtják az anyaállatot, míg az magára hagyja a kicsinyeit. A megfojtott malacért csak akkor mennek vissza, ha a koca már hátrahagyva azt, továbbáll. Nagyon okos állat, a vadászatokon összeköti a lövés hangját a könnyen megszerezhető zsákmánnyal, tudja, vagy belsőség lesz ott, vagy egy sebzett állat, ez könnyű préda, azt eszik, amihez a legkevesebb energiát kell felhasználni.