Nyitókép: Balogh Zoltán

Benkő Tibor átruházta a Honvédkórház irányítását

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2021. március 2. 13:44
A honvédelmi miniszter államtitkára, Vidoven Árpád kapta a feladatot. Az intézményt Wikonkál Norbert vezeti.

Új feladatrendszerben működik mostantól a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja. A központparancsnok Kopcsó István orvos dandártábornok, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke lesz. Wikonkál Norbert a Honvédkórház főigazgatójaként folytatja munkáját – mondta el az állománygyűlésen Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka.

A parancsnok hozzátette, hogy a szervezet új feladatokat és képességeket kap. Arról is beszélt, hogy több, eddig önálló városi kórház is a HM egészségügyi központja szakmai irányítása alá kerül, elsősorban a gazdasági és a személyzeti munka tekintetében.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta, hogy a változás nem jelenti azt, hogy a különböző ellátási formák elkülönülnek egymástól. Hozzátette, a Honvédkórház a honvédelmi miniszter irányítása alatt működik, ő ezt a feladatot Vidoven Árpád államtitkárra ruházta át. Ez nem kettősség, hanem párhuzamos feladatvégrehajtás – mondta Benkő Tibor tárcavezető.

A megújuló egészségközpont a prevenciótól a rehabilitációig biztosítja a speciális egészségügyi feladatok teljes spektrumát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Benkő Tibor és a HM egészségügy átalakítása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást