Az idősek lettek a rablók új célpontjai

Infostart / MTI
2021. március 2. 05:40
Csökkent a közlekedési balesetek száma, de több bűncselekményt követtek el közterületen - mások mellett ez is kiderült a rendőrség 2020-as összesítéséből.

A koronavírus-járvány jelentős pluszterhet jelentett a rendőrségnek, ennek ellenére javuló statisztikáról számolt be az országos rendőrfőkapitány két helyettese az 2020-as adatokat elemezve a Duna Televízió Kékfény című műsorában.

Halmosi Zsolt rendészeti országos főkapitány-helyettes azt emelte ki: jelentősen csökkent a közúti balesetekben elhunytak száma, azonban ez nem csak a járványhelyzet miatti kisebb forgalomnak volt köszönhető. Tavaly 148-cal kevesebb volt a közúti balesetek halálos áldozatainak száma, mint 2019-ben, utoljára 1956-ban volt ilyen kedvező ez az adat.

Tavaly 454-en vesztették életüket közúti balesetben.

A rendészeti országos főkapitány-helyettes elmondta: a kamerák számlálói alapján éves szinten 5 százalékos forgalomcsökkenés volt tapasztalható, ugyanakkor a balesetek száma 24 százalékkal csökkent. Hozzátette: az emberek - a járványügyi szabályok miatt is - jogkövetőbbé váltak, és sokkal jobban odafigyeltek egymásra a közúti közlekedésben.

A közterületi bűncselekményekkel összefüggésben Halmosi Zsolt arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány első hullámának idején - a nyugat-balkáni csempészútvonalak és Magyarország határainak lezárása miatt - két és fél hónapig szinte teljesen megszűnt az illegális migráció. Ez jelentős mértékű bevételkiesést okozott a szervezett bűnözői köröknek, az embercsempészeknek - mondta, hozzátéve: amikor az első hullámot követően elkezdték feloldani a Nyugat-Balkánon ezeket a szigorító intézkedéseket, azonnal jelentős mértékű emelkedést tapasztaltak ezeknél a bűncselekménytípusoknál.

Tavaly március 1-től a járási, kerületi hivataloktól a rendőrség vette át a szabálysértési eljárásokat, ami 39 féle ügytípust és majdnem 40 ezer újabb ügyet jelentett - ezek általában kisebb értékű vagyon elleni bűncselekmények. Ezzel kapcsolatban Halmosi Zsolt azt mondta: sok esetben az értékhatár szabja meg, hogy valaki bűncselekményt vagy szabálysértést követ el, és néha forintokon múlik az eljárási rend. A metodika azonban szinte teljesen azonos, ezért fontosnak nevezte, hogy felkészült, megfelelő háttérrel támogatott szervezet legyen az, amely felderíti a szabálysértés elkövetőit.

Azzal összefüggésben, hogy a járvány a rendőrségnek is új feladatokat jelentett, azt mondta: több mint 2 millió ellenőrzést végeztek hatósági házi karanténban lévőknél és több mint 80 ezer alkalommal intézkedtek a kijárási korlátozások megszegése miatt. Több tízezer olyan ellenőrzésük volt, amely egyéb szabályok betartására irányult, és több száz üzletet zárattak be ideiglenesen.

A rendőrségi statisztikák szerint a járványügyi szabályok megsértése miatt naponta átlagosan 2-300 emberrel szemben intézkednek a rendőrök a kijárási korlátozások megsértése miatt.

Az elmúlt évben 76 emberölési ügy nyomozását fejezték be, ez 18-cal több, mint a 2019-es adat,

ugyanakkor az elhúzódó nyomozások miatt a statisztikába több olyan eset is bekerült, amely nem 2020-ban történt.

Töreki Sándor országos bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes erről azt mondta: mintegy 80 százalék a családon belül elkövetett emberölések aránya, és csak 20 százalék az, ahol a sértett és az elkövető között nincs közvetlen kapcsolat. Hangsúlyozta: tendenciaszerűen nem látható az emberölések számának alakulásában okként a koronavírus miatti bezártság.

A közterületen elkövetett bűncselekmények számának növekedését azonban a járvány hatásával magyarázta, amikor azt tapasztalták, hogy a bezártságból kimozduló emberek erőszakos, garázda jellegű cselekményeket követtek el. Példaként említette erre a közlekedései eszközökön "apró afférokból" kialakult garázdaságot, vagy rongálásos cselekményeket.

  • 46 százalékkal csökkent az autólopások,
  • 15 százalékkal a lakásbetörések száma,
  • 3 százalékkal csökkent a rablások száma is,

és az elmúlt évekhez hasonlóan tavaly sem raboltak ki egyetlen bankot vagy pénzszállítót sem.

Töreki Sándor azt mondta: a korábbi évtizedeket jellemző drasztikus útonállásszerű rablások 2020-ra megszűntek, és kevesebb idős sértett lett áldozata ilyen jellegű brutális rablásnak. Hozzátette: a koronavírus-járvány következtében azonban azt tapasztalják, hogy

az idősek, egyedül élők lettek az elkövetők célpontjai.

Kihasználják a magányosságukat, behízelgik magukat, így jutnak hozzá az értékeikhez, megszerezve az ingatlanjukat, vagyontárgyukat - mondta.

Arról is beszélt, hogy a múlt évben a pandémia hatására felgyorsult az internetes bűncselekmények számának növekedése, és az elkövetők az otthonról, nagyon gyorsan elkövethető, és jó, könnyű hasznot hozó bűncselekmények irányába mozdultak el. Ez ellen próbálnak fellépni, igyekeznek "elébe menni a történéseknek" - mondta országos bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes.