Nyitókép: MTI Fotó: Rosta Tibor

Közmunkaprogram: mi lesz azokkal, akiknél lejár a tízéves időkorlát?

Infostart
2021. február 16. 11:03
A nyáron először jár le a közmunkaprogramban meghatározott tízéves határidő. Az időkorlát miatt kiesők semmiféle külön támogatásra nem számíthatnak, márpedig az, hogy ennyi ideje a rendszerben vannak, arra utal, hogy a munkaerőpiacon aligha rúgnak labdába.

Félezren érik el július második felében a tízéves határt, ameddig közfoglalkoztatottként dolgozhat valaki. Most úgy tűnik, az állam elengedi a kezüket. A kormányhivatalok levélben hívták fel a polgármesterek figyelmét nemrég arra: a jelenlegi szabályok szerint, ha valaki – legfeljebb féléves megszakításokkal – tíz éve közfoglalkoztatott, akkor így már nem dolgozhat tovább. Az első érintettek július 26-án érhetik el a tízéves évfordulót – írja a Népszava.

A február 15-i adatok szerint 91,1 ezren állnak közfoglalkoztatási jogviszonyban. Az egy közfoglalkoztatónál eltöltött időtartam 523 fő esetében haladja meg a kilenc évet, vagyis az ő jogviszonyuk időtartama emelkedhet tíz év fölé a nyáron, ha idén is közmunkásként dolgoznak – tájékoztatta a Népszavát a Belügyminisztérium (BM).

A tíz éven túl közmunkában lévőkre nem igényelhetnek közfoglalkoztatási támogatást az önkormányzatok – írja a kormányhivatal tájékoztató levele. Vagyis az önkormányzatoknak őket nem éri meg tovább közalkalmazottként foglalkoztatni.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) megyei tagozatvezetője úgy látja, egy évtized hosszú idő és a közfoglalkoztatottak többsége legalább egyszer megpróbált piaci munkahelyen elhelyezkedni, van, aki többször is kilépett a rendszerből, majd visszatért, tehát az egybefüggő tíz év nem érint tömegeket.

„Vásárosnaményban tavaly bezárt a legnagyobb foglalkoztató, mégsem nőtt meg a közmunkára jelentkezők száma, így fel sem tudjuk tölteni a 201 fős keretünket” – adott helyzetképet a lapnak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Filep Sándor. A polgármester szerint a vírusválság ellenére két újonnan megnyitott varrodában vagy a környező településeken találnak munkát az elküldött emberek, stagnál az érdeklődés a közmunka iránt, jelenleg 160 embert tudnak foglalkoztatni, de nem találtak köztük olyat, aki beleesne a tízéves korlátozásba, s az egész járásban is csak egy ember szerepel a listán.

A BM nem tervez külön közmunkaprogramot létrehozni a tízéves korlát által érintettek számára.

Szerintük a közfoglalkoztatóknak lehetőségük van például arra, hogy saját állományba vegyék az érintett személyeket, de „a Belügyminisztérium erre nem hívhatja fel az önkormányzatokat” – fogalmaztak. A tárca nem tud a polgármesterek álláspontjával azonosulni, amely szerint akik már több mint tíz éve bent vannak a közmunkaprogramban, képtelenek a normál munkaerőpiacon elhelyezkedni, vagyis foglalkoztatásuk inkább szociális jellegű.

Nekik, ha nem találnak munkát, az álláskeresőknek járó juttatásokra kell a tíz év után számítaniuk: most nagyjából 57 ezer forintot visznek haza, ha megszűnik a közfoglalkoztatotti jogviszonyuk, ennek 60 százalékára számíthatnak három hónapig, majd jön a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatás, és ha megfelelő igazolások nélkül abból is kizárják őket, akkor semmi.

A lap arról ír, hogy

januárban az álláskeresők 49,4 százaléka már semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.