Nyitókép: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

György István: eddig a lakosság 4,7 százaléka kapott oltást

Infostart
2021. február 15. 11:34
Keddre félmillió adag Sinopharm-vakcinát várnak, az NNK azonnal elkezdi a kínai oltóanyag bevizsgálását. Tömeges oltási kampányban egy hétvégén akár egymillió embert is be lehet majd oltani.

Az első oltást december 26-án kezdték el Magyarországon, eddig 336 297 fő kapott oltást, közülük 129 339 fő már a második oltását is megkapta. Ezzel a lakosság 4,7 százaléka kapott oltást – mondta György István, az oltási munkacsoport vezetője.

A választás jogáról úgy nyilatkozott, hogy az oltóhelyeken nem lehet választani, mert nem áll egyelőre többféle vakcina rendelkezésre. A választás lehetősége azonban biztosított, egyrészt önkéntes az oltás, másrészt a jelentkező eldöntheti, az adott oltóhelyen felajánlott vakcinát elfogadja-e. Erről már a háziorvos értesíti a pácienst. Ha nem fogadja el a vakcinát, marad a regisztráltak listáján, mindaddig, amíg végül meg nem történik az oltása az általa elfogadott oltóanyaggal.

Az oltási rendben a negyedik körnél tartanak, az egészségügyi dolgozók után már megtörtént a szociális intézményekben élők és dolgozók oltása. Utána következett a hatvan év felettiek oltása, míg a múlt héten már az orosz Szputnyik vakcinával kormegkötés nélkül oltanak négy budapesti oltóponton. A háziorvosoknak egyelőre korlátozott számban tudnak vakcinát biztosítani, de minden regisztrált sorra fog kerülni – közölte György István.

A negyedik körben elkezdődött múlt héten a hatvan év alatti krónikus betegek oltása is, mert az AstraZeneca vakcinájának az alkalmazási előirata ezt engedi meg.

Ezen a héten is az idősek és a hatvan év alatt krónikus betegek oltását folytatják,

szó sincs az oltási rend felborulásáról

– cáfolta a híreket az államtitkár. Ezen a héten is négyféle vakcinával oltanak.

A legidősebbek oltását továbbra is a Pfizer és a Szputnyik vakcinájával folytatódik. A Pfizerből 40 ezer vakcina érkezik kedden, és folytatódik az egészségügyi dolgozók második oltása. A 20 ezer orosz vakcinával már nemcsak Budapesten oltanak, hanem a megyei kórházakban is. A háziorvosok négy-négy idősebb, krónikus betegséggel nem rendelkező embert választhatnak ki az oltásra. Az AstraZeneca oltásából 22 800 érkezik, ezzel továbbra is a hatvan év alatt, krónikus betegeket oltják. A Moderna vakcinával az idősotthonok második körös oltását folytatják.

Megérkezett az első kínai vakcinaszállítmány, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ még vizsgálja az oltásokat – mondta az oltási munkacsoport vezetője.

Mindenkitől türelmet kérnek, vakcina nem marad felhasználatlanul. Továbbra is a háziorvos értesíti az oltásra jelentkezőket – mondta György István. A tömeges szakaszban akár hétezer oltási pont is lehet, és

akár egyetlen hétvége alatt egymillió ember oltható be.

Egy tömeges oltási héten több mint másfél millió, akár kétmillió ember is beoltható. A tömeges oltási kampányban levélben kapnak majd értesítést a jelentkezők.

Magy állampolgár csak úgy léphet Románia területére, ha karanténba vonul, kivéve, ha 24 órán belül elhagyja az országot, ha három napnál régebbi negatív PCR-tesztjük van, három hónapon belül átestek a betegségen vagy oltást kaptak – mondta Kiss Róbert rendőr alezredes, az ügyeleti központ vezetőhelyettese. Hasonlóan szigorított Szlovénia is, a belépési szabályok még szigorúbbak, mint a románok.

Az elmúlt 48 órában a maszkviselési szabályok megszegése miatt 377 esetben intézkedtek a rendőrök. Közterületi maszkviselési hiányosság miatt 303 esetben léptek fel. Üzletekben 69 esetben nem viseltek maszkot. Tömegközlekedési eszközön 5 emberrel szemben kellett intézkedni – mondta Kiss Róbert rendőr alezredes, az ügyeleti központ vezetőhelyettese.

A nyitvatartási szabályok miatt eddig 827 intézkedés kellett, 214 esetben állapították meg az üzemeltető vagy tulajdonos felelősségét. A fővárosban három helyen is tömeges házibulik miatt kellett intézkedni. Ózdon pedig egy vendéglátóhelyen négyen fogasztottak alkoholt. Hat hónapra bezárták a helyet.

A hétvégén 1511 esetben kellett intézkedni a kijárási tilalom megszegése miatt. Összesen 38 344 esetben kellett intézkedni eddig. 27 997 esetben ellenőriztek hatósági házi karantént, 6498 újat rendeltek el kedden, és összesen 20 718 zárlat van hatályban.

Az európai járványhelyzet fokozódásáról számolt be elsőként Müller Cecília országos tisztifőorvos. Magyarországon is két hónapos folyamatos csökkenés után ismét nőtt az áldozatok és a fertőzöttek száma is. Utóbbiak 23 százalékkal emelkedtek az előző héten.

"Heroikus, kitartó küzdelem zajlik a világban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében, ugyanezt teszi Magyarország"

– mondta a szakember.

1337 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 388 799 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 46 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 752 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 298 008 fő, az aktív fertőzöttek száma 77 039 főre csökkent. 3883 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 314-en vannak lélegeztetőgépen – ismertette az elmúlt 24 óra adatait.

Az adatok emelkedése mögött a brit mutációt sejtik, de már hét-nyolc nagyobb vírusvariánst tartanak számon. Ez a vakcinák szempontjából is fontos, de más tulajdonságot is vesz fel a változással a vírus. Ezért fontos, hogy minél gyorsabban lehessen beoltani a lakosságot.

Magyarországon már ötféle vakcina engedélyezett, a héten várnak már 550 ezer kínai Sinopharm-vakcinát,

de várnak még 50 ezer Szputnyikot és 102 ezer Modernát is.

A kínai vakcina hasonló ahhoz a megoldáshoz, amelyet Magyarországon is fejlesztenek, tartalmazza a teljes vírust elölt formában. Tehát betegséget nem tud okozni, de az immunreakciót kiváltja. Ha megérkezik ez a vakcina, az NNK elvégzi a felszabadító vizsgálatot. Ez a vakcina sokkal könnyebben kezelhető, nem igényel speciális hűtést, 2-8 fokos hőmérsékleten tartósan tárolható – mondta Müller Cecília. Egyadagos, tűvel felszerelt formában érkezik, így az oltási folyamat is sokkal egyszerűbb lesz.

A vakcinák kifejlesztésével nem ér véget a gyártó feladata, folyamatosan figyelemmel követi a beoltott személyeket, hogy megtudja, meddig tart a vakcina hatása. Már várandósokon és gyermekeken is tesztelik, hogy ne maradjon ki egyetlen csoport sem a védelem lehetőségéből.

Kérdések

Koronavírus elleni csodaszerek miatt indult-e már eljárás?

A Nemzeti Nyomozóiroda több internetes fórumot azonosított, ahol ilyen csodaszereket kínálnak. Megvizsgálták a valóságalapjukat, és bűncselekmény esetén eljárást indítanak.

A kínai vakcinát olthatják-e háziorvosok?

Igen. A kezelése lényegesen egyszerűbb, mint a többi vakcináé.