Nyitókép: Pixabay

Repülős nyári utak - a menetrend már megvan

Infostart
2021. január 29. 11:09
Bár megszülettek a járatindulásokról a szerződések, és elkészültek az előzetes menetrendek, egyelőre teljes a bizonytalanság a hazai charterpiacon.

A hazai utazási irodák az eddig bejáratott módon tervezték meg az idei nyári turistaszezonban szükséges charterjáratokat a szolgáltató partnereikkel, és mint a Világgazdaságnak elmondták, a charterezők árai alig változtak az előző évek megegyező időszakához képest.

A vakcinának köszönhetően ugyan látszik a fény az alagút végén, ám kérdés, hogy milyen szinten lesz a szezon idejére az átoltottság Magyarországon és a főbb célországokban, márpedig így minden a hatósági intézkedéseken múlik – mondta Farkas Attila, a Smartwings charteres légitársaság ügyvezető igazgatója. A szakember

reményét fejezte ki, hogy az idén már nem fordul elő olyan eset, mint tavaly, a nyár végén, amikor Magyarország három nap haladékot adva szinte minden országot indexre rakott,

lebénítva lényegében a teljes légi forgalmat.

A szakemberek szerint azt ma még nem lehet megjósolni, hogy az utasok mikor – milyen járványügyi körülmények között – mernek majd nekiindulni. Nagy kérdés, hogy a felfokozott utazási kedv vagy a járvány miatti félelem lesz-e erősebb, esetleg fennmaradnak a korlátozások.