Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Óriási az emberhiány a rendőrségen

Infostart
2021. január 28. 10:01
A korábban leszerelt rendőrök közül viszont csak keveset vesznek vissza az állományba.

Egy tavaly júniusi, a parlamenti képviselőknek készített összefoglalóban az jelent meg, hogy 2018-ban 12,5 ezer tiszt és 26 871 tiszthelyettes dolgozott a rendőrségnél, és a „szükséges, rendszeresített létszámhoz képest” több mint ezerrel több volt a tiszt, a tiszthelyettesek pedig kétezerrel kevesebben voltak. A Népszava ezért most rákérdezett a rendőrségi létszámhelyzetre.

Január elsején 3161 fő hiányzott a hivatásos állományból – tájékoztatott az ORFK. Tehát fokozódtak a létszámgondok, noha a veszélyhelyzet alatt senki sem szerelhet le, ezt tavaly először április 5-én rögzítette egy kormányrendelet, majd a szigorú szabály egy december 9-i rendelettel ismét hatályba lépett és jelenleg is érvényes.

Tavaly 45 korábban leszerelt rendőrt vettek vissza a hivatásos állományba – közölte az ORFK, és a lap által megkérdezett szakszervezetek azt jelezték, hogy nem szívesen veszik vissza a parancsnokok azt, aki egyszer már otthagyta az állományt, különösen, ha kiderül, hogy közben külföldön dolgozott a magyar rendőrfizetés többszöröséért. Még abba is nehezen egyeznek bele, hogy valaki országon belül más szolgálati helyen folytassa a munkát.