Nyitókép: MÁV

Rövidesen nagy változásokkal szembesülhetünk a Keletiben

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2021. január 20. 15:17
A kormánydöntés után megkezdődhet az akadálymentesített utascentrum építése az évente csaknem 11 millió embert fogadó Keleti pályaudvaron. A várhatóan év végéig tartó munkákat követően a fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé – tájékoztatta az InfoRádiót a MÁV szóvivője. Biber Anett közölte azt is: a Nyugati pályaudvaron ideiglenesen konténerpénztárakat alakítanak ki a tetőszerkezet és a pénztárak felújítása miatt.

A Keleti modern utascentruma létrejöttének két alapvető feltétele volt: egyrészt, hogy legyen hozzá forrás, amiről már megszületett a kormányzati döntés, így végül európai finanszírozással valósulhat meg, valamint, hogy eredményesnek bizonyuljon a nyílt közbeszerzési eljárás – mondta az InfoRádiónak Biber Anett MÁV-szóvivő. A fentiek eredményeként az adminisztratív háttérmunkálatok befejeződtek, hamarosan pedig kezdetét vehetik az előkészületi munkálatok, de az érdemi változásokkal azonban csak a tavasz folyamán szembesülhet az utazóközönség.

Az újonnan kialakított utascentrum nagyságrendileg egy 250 négyzetméteres ügyféltér lesz,

két új ügyfélszolgálati pulttal, valamint kilenc pénztárral,

ahol mind a belföldi-, mind a nemzetközi utazások érintettségében megvásárolhatók lesznek a vonatjegyek és -bérletek. Természetesen lesznek jegykiadó automaták, valamint kialakításra kerül egy gyermeksarok is – sorolta a szóvivő, kiemelve, hogy

az utascentrum akadálymentesen lesz megközelíthető a vágányok irányából, illetve a metró irányából is.

A közel 1,6 milliárd forintos beruházás a tervek szerint még az idei évben megvalósul, és nem lesz lezárva sem a Keleti.

Ideiglenes konténerpénztárak a Nyugatiban

Biber Anett az InfoRádió kérdésére válaszolva arra is kitért, hogy folyamatosan zajlik tavaly május óta a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének a felújítása is, amely jelenleg egy olyan fázisába érkezett, amit kicsit jobban fognak érzékelni az utasok, hiszen

január 20-tól a megszokott pénztárakat már nem lehet igénybe venni.

Ezért szerdától várhatóan december végéig a 14-17. vágány felőli oldalon, az Eiffel térnél kialakított nyolc konténerpénztárban, valamint a már meglévő automatákban lehet jegyet és bérletet venni.

Az időrend tekintetében a szóvivő hozzátette, reményeik szerint az utascsarnokot már a nyár végén, az ősz elején birtokba vehetik az utasok, azonban a pénztárcsarnok felújítása várhatóan nem fog az idén befejeződni még. A pályaudvar teljes tetőszerkezetének megújulására 2020 második félében lehet számítani.

Biber Anett emlékeztetett, már a tavalyi évben szerették volna visszaadni az utasoknak a csarnokot használatra, erre azonban nem volt lehetőség, miután komoly rejtett hibákra derült fény, ami korábban még nem lehetett felmérni.

A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása mindegy 9 milliárd forintba kerül.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Keleti és a Nyugati felújítási munkálatai – Biber Anett szóvivő, MÁV
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást