eur:
394.56
usd:
371.69
bux:
66378.34
2024. április 16. kedd Csongor
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az est egyik fővédnöke beszél a 777 Közösség Egyesület és a 777blog.hu, 777 OFFLINE EXTRA – A torinói lepel című, John P. Jackson amerikai fizikussal, a torinói lepel kutatójával folytatott beszélgetés előtt a budapesti Erkel Színházban 2018. szeptember 28-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Böjte Csaba szerint ha az orvosok azt mondják, hogy kell az oltás, akkor kell

"A tanároktól tanuljuk a helyesírást, az építészek tervezik a házunkat, az autószerelők megjavítják az autónkat, az orvosaink, szakembereink pedig hosszú évek óta ezt tanulták, amit most javasolnak, hallgassunk rájuk!" - mondta Böjte Csaba, aki már kigyógyult a fertőzésből.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója már túl van a koronavírus-fertőzésen, de mindenkit arra kér, hogy maga és a társadalom érdekében tartsa be az előírásokat.

"Erdélyben van egy vicces mondás, hogy a székely ember elkapja a koronavírust, jól megrázza és elengedni. Nálam pont fordítva volt, ő kapott el engem, elég jól megrázott, de hál' Istennek, elengedett. Most már jól vagyok, papírom is van róla. Nagyon hirtelen jött, egyik nap elkezdtem a köhögést, harmadik nap már nem tudtam abbahagyni. Gyorsnak tűnt az egész, megfázás nélkül jött össze az egész. Felhívtak Magyarországról, kórházba hoztak, jó három hét alatt sikerült talpra állni" - részletezte, hangsúlyozva, nagyon hálás a magyar egészségügynek magyar adófizető állampolgárként is.

December elején engedték ki a kórházból, akkor azt gondolta, hogy jól van, de mire hazaért, verte a hideg és kellemetlenül érezte magát. Utána még két hétig ült otthon, de mára csak az alvászavar maradt a tünetek közül, nehezen tud elaludni.

A dévai otthon gyermekei, dolgozói közül tavasszal - mint elmondta - senki nem kapta el a vírust, és bár az őszi hullám nagyobb volt, de kórházba sem gondozó, sem gyermek nem került.

"Úgy látszik, én voltam a gyenge láncszem"

- tréfálkozott.

A védekezéssel kapcsolatban közlekedési példát hozott:

"Ahol a hatóság egy csíkot húz az út közepére, ott az ember nem előz. Akkor sem, ha nem jön semmi szembe. Azért, mert a szakember így döntött. Az egészségügyi előírás is ilyen fehér csík, mindenkinek be kell tartania mindent. Nem kell kuruckodni, forradalmárnak lenni" - figyelmeztetett.

Amikor a kórházban feküdt, elgondolkodott azon, mi valójában a betegség.

"Elég sok, egymástól független entitásból áll össze az ember. Utoljára 1981-ben voltam kórházban. Lám, a testem alkotórészei azóta szimbiózisban, békében, szolidaritásban éltek egymással. Az egészség megromlása ennek a hiánya. Aztán a rend egy hónap után helyreáll. Ahogy gyógyultam, erősödtem, elgondolkodtam, hogy ha több trillió sejt békében tud élni, mi miért ne próbálhatnánk meg békében élni ezen a Földön?"

Böjte Csaba az InfoRádiónak beszélt a koronavírus elleni oltás fontosságáról is.

"Két út van a tudósok szerint: az önuralom két hétig, hogy senki nem megy sehova, de

úgy tűnik, nem vagyunk fegyelmezettek,

a másik, hogy elmegyünk és beadatjuk az oltást. Nem az a dolgunk, hogy együtt éljünk ezzel a vírussal. Ha kevesen mennek el oltatni, jön a hatodik-hetedik hullám. A tanároktól tanuljuk a helyesírást, az építészek tervezik a házunkat, az autószerelők megjavítják az autónkat, az orvosaink, szakembereink pedig hosszú évek óta ezt tanulták, amit most javasolnak, hallgassunk rájuk!"

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Aktivizálódtak az első lakásukat vásárlók - Duplájára nőtt az arányuk

Aktivizálódtak az első lakásukat vásárlók - Duplájára nőtt az arányuk

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai alapján. Zömében (29%) a fővárosi lokációt választották az ügyfelek, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket. Az első lakást vásárlókat a csökkenő kamatpálya és a javuló gazdasági helyzet mellett a 10%-os önerő lehetősége, valamint esetlegesen a CSOK Plusz és a hozzá tartozó részleges tartozás-elengedés, valamint az illetékmentesség is támogathatja az ingatlanszerzés során.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×