Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Az egészségügy teljes átalakításáról beszélt Kásler Miklós

Infostart
2021. január 7. 21:20
Az új struktúrában többek között a korábbiaktól eltérő feladatokat kapnak a vidéki egyetemi klinikák.

Megújítaná a teljes egészségügyi rendszert a szakminiszter. A folyamat első lépése az Országgyűlés által elfogadott egészségügyi törvény volt - kezdte összefoglalóját Kásler Miklós. Célként az emberi erőforrások minisztere megfogalmazta:

  • meg kell őrizni az egészséget és meg kell előzni a betegségek kialakulását,
  • ki kell iktatni a betegségek kialakulását elősegítő körülményeket.
  • Fel kell mérni az emberek aktuális egészségügyi állapotát, és
  • a betegségek kialakulása előtt helyre kell állítani testi-lelki egyensúlyt.

Ennek megfelelően zajlik most az egészségügy átalakítása - mondta a tárcavezető. A részletekről szólva kifejtette: a betegeket első körben az alapellátás szintjén látják el, helyben, képzett szakorvosokkal, akik el tudják végezni a diagnosztikai beavatkozások jelentős részét. Ha mégsem, akkor a leletekkel digitálisan lehet konzultálni a városi vagy megyei kórházakkal, vagyis a lelet utazik majd, nem a beteg, és így nem nőnek a kórházi várólisták - mondta el Kásler Miklós.

Az alapellátást csoportpraxisokban, területi egységekben gondolják megszervezni,

ennek előnyei között a miniszter azt említette, hogy akiket az alapellátásban nem tudnak ellátni, a városi kórházakba kerülnek, és csak akkor kell továbbmenniük a megyei kórházba, ha az addigi ellátási szinteken a megfelelő gyógykezelést nem lehetett megadni.

Az összes intézményt az alapellátástól a járóbeteg szakellátásokon át a városi kórházakig minden megyében a megyei kórházak tartják össze.

Új feladatot kapnak az Emmi fenntartásába kerülő vidéki egyetemi klinikai központok, amelyek speciális feladataik mellett megyei kórházként is működnek majd a jövőben.

Az átszervezés lényege négy feladat megoldása

A tárcavezető ide sorolta az öt nemzeti egészségügyi program megvalósítását, amelyeket "a magyar nemzetet leginkább megterhelő betegségcsoportokra" dolgoztak ki. Ezek közül a daganatos és a keringési betegségekre vonatkozó program a legnagyobb csoport, a halálokok több mint 75 százalékának kezelésével foglalkozik.

A programokat országos intézetek koordinálják, ezek a betegségcsoportok szervezési, diagnosztikai, terápiás, kutatási és oktatási központjai.

A járványügyi hálózat kialakításának központjában, az Országos Korányi TBC Intézet és az Országos Infektológiai Intézet áll, amelyeknek az Alföldön és a Dunántúlon is decentrumai vannak, amelyek köré kiépül az országos hálózat.

A negyedik megoldandó feladatként Kásler Miklós a szociálisan és egészségügyileg is rászoruló emberek ellátását sorolta fel.