Nyitókép: mutassjopeldat.hu

Péksütemények morzsái mutatják az utat a mélyszegénységből a munka világába

InfoRádió
2020. december 25. 12:00
Egy roma fiatalember közel száz szegény, hátrányos helyzetű gyereket tanít finomságokat sütni. Kis kedvességnek indult a járvány elején, most pedig már a Mutass jó példát díj jelöltségét éri a program, amelynek célja, hogy mélyszegénységben élő gyerekeket, fiatalokat segítsen szakmához, munkához.

Halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket szeretne szakmához segíteni egy 22 éves hernádnémeti pék, aki már 96 roma gyereket tanít sütni tanműhelyekben.

A leendő cukrász Galamb Alex, a Mutass jó példát díj egyik jelöltje országos hálózattá fejlesztené a "Sütni jó!" mozgalmat, hogy a mélyszegénységben élő gyerekek így találjanak utat a munka világába.

"Minden a miskolci számozott utcákon kezdődött:

mélyszegénységben éltünk, és én öt tantárgyból megbuktam nyolcadikban a pályaválasztás előtt, pedig ez az időszak nagyon fontos. Bekerültem a miskolci gyermekvárosba, ahol segítettek behozni az iskolai lemaradásomat, én pedig megfogadtam, hogy az ország legjobb pékje leszek. Bekerültem a Debreczeni Márton Szakképző Iskolába, 2017-ben a Szakma kiváló tanulója versenyen országos negyedik lettem" – fonta a múltját néhány mondatba Galamb Alex, a Mutass jó példát díj egyik jelöltje.

A roma fiatalember útja a gyermekvédelemben végzett pék munkája mellett a Kisgergely Cukrászdába vezetett, ahol

takarított, de hamar kiderült, hogy pék is,

és később beiskolázták cukrásznak, most is itt dolgozik.

Amikor beütött a koronavírus-járvány, a bátyja bezárt iskola miatt otthon lévő egyik gyermeke "szórakoztatására" sütni kezdett. A kicsi annyira élvezte a dolgot, hogy elmondta a cigánytelepen a társainak is, és hamarosan már tucatnyinál is többen érdeklődtek a kakaós csigák, banánlevelek, lekváros bukták és briósok világa iránt, mentek sütni "Alex bátyához".

Ekkor támadt a szervezett sütések ötlete, amihez Galamb Alex kikötötte, hogy csak a házi feladatok elkészítése után lehetett részt venni rajtuk. Így is vonzó volt a program a gyerekeknek.

"Borsod megyében van már öt bázis, 96 gyermek vesz részt a Sütni jó! kampányban" - mondta az elért eredményről. Hernádnémetiben van a süni jó 1. csapat, a 2. Perén, a 3. Homrodon - minden településen 15 gyerek jár sütni.

Most az a célja, hogy minden nagyvárosban találjon olyan, szociális érzékenységű embert, aki létrehozná a helyi Sütni jó! bázist.

"Nem is feltétlenül a szegénységről van szó. Mindenhol vannak olyan gyerekek, akik kicsit el vannak veszve a világban, akiknek segíteni kell például a pályaválasztásban.

Meg kell mutatnunk nekünk, romáknak, hogy ugyanolyan hasznosak vagyunk, mint a nem romák.

Szeretnénk oszlopos tagjai lenni a társadalomnak - én ezt vallom. És szeretném evvel segíteni a pék- és cukrászutánpótlást is. Hiszek abban, hogy mindegyik gyereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy élni tudjon vele" – hangsúlyozta Galamb Alex, hozzátéve: vannak már nyolcadikos pártfogoltjai is, akiket nagyon buzdít, hogy menjenek az élelmiszeriparba tanulni.

"Törj ki a mélyszegénységből, állj be a munka világába. Ha munka van, minden van" - összegzett az InfoRádióban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sütni jó - Galamb Alex
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást