Deutsch Tamás és Kónya Imre kapta az idei Petőfi-díjakat

Infostart
2020. december 21. 16:17
A 2009-ben létrehozott Petőfi-díjat olyan jeles személyek kapják, akik az elmúlt évtizedekben kiemelkedően sokat tettek a közép-európai népek szabadságáért.

Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) delegációvezetője és Kónya Imre, a Boross-kormány volt belügyminisztere vehette át pénteken a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Mol Nyrt. által közösen alapította Petőfi-díjakat a Terror Háza Múzeumban.

Schmidt Mária történész, kormánybiztos, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a díjátadón elmondott megnyitó beszédében kiemelte, azért hozták létre a kitüntetést, mert megértették, a magyar hősök nem jelentenek sokat annak az úgynevezett szabad világnak, vagyis a nyugatnak, amely "rengeteget eltanult a vasfüggöny mögötti működésből, sőt furcsa rajongói klubja is kialakult a kommunizmusnak odaát". Éles határvonalat kell húzni a diktatúra és a szabadság világa közé, a magyaroknak pedig ebben a feladatban nem szabad senkire sem hagyatkozniuk, hanem kizárólag a maguk erejére kell támaszkodniuk - húzta alá.

Világi Oszkár, a Mol-csoport innovatív üzletágainak és szolgáltatásainak ügyvezető igazgatója aláhúzta, a koronavírus-járvány is rávilágít arra, hogy a szabadság az alapja mindennek, az egyén, a közösségek, a nemzetek, de az egész emberiség szellemi és anyagi jólétének is. Hangsúlyozta, rendszeresen emlékeztetni kell arra, hogy a szabadság nem hullik csak úgy az emberek ölébe, ezért létfontosságú elismerni a szabadságért önfeláldozóan küzdő hősöket.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, a szabadság nem cél, hanem eszköz, amely hozzásegít ahhoz, hogy "egyéni és közösségi életünket saját magunk alakíthassuk ki".

A díjazottakról szólva kiemelte, a Deutsch Tamás személye körüli jelenlegi viták kórképet adnak arról az európai közéletről, amelyben egy börtönt megjárt rendszerváltót akarnak szabadságról és demokráciáról oktatni "olyanok, akik életükben egy fűszálat sem tettek keresztbe azért, hogy akár ők, akár más szabadon vagy szabadabban élhessen".

A miniszter úgy fogalmazott, hogy bár Kónya Imre élete nagy részét a kommunista diktatúra alatt töltötte, ő maga mindig is szabad volt és sokat tett azért, hogy Magyarország is szabad legyen. Kulcsszerepe volt a rendszerváltoztatás előtti ellenzéki kerekasztal létrehozásában, amely kizárta a kommunista szalámitaktika alkalmazásának lehetőségét - mondta.

Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke Kónya Imrét méltatva erős nemzeti érzéssel megáldott emberként jellemezte a díjazottat, akinek eszményképe az ellenzéki kerekasztal, ahol a legkisebb szervezetnek is vétójoga volt. "Ezen alapul az Európai Unió is és ezen változtatni nem szabad" - tette hozzá.

Kónya Imre beszédében úgy fogalmazott, politikai nemzedékének tagjai nem hősök, de amikor a sors teret nyitott előttük, akkor hajlandók voltak elfogadni a kihívást és felül tudtak emelkedni az egymás közötti zsigeri ellentéteken, hogy összefogva a hazájukért cselekedjenek.

Václav Klaus korábbi cseh államfő, a Petőfi-díj 2018-as kitüntetettje igazi közép-európainak nevezte Deutsch Tamást, akinek "bátor és sikeres tevékenysége történelmet alkotott". Felidézte: a kormánypárti politikus 1989-ben, Prágában részt vett egy engedély nélkül tartott tüntetésen, amelyen egy "Virággal jöttünk, nem tankkal" feliratú táblát tartott a magasba és bocsánatot kért, amiért 1968-ben magyarok is részt vettek a prágai tavasz leverésében.

Deutsch Tamás azt mondta, 2020 szavának a szabadságnak kell lennie, a koronavírus-járvány ugyanis bebizonyította, milyen borzalmas az élet szabadság nélkül. Hangsúlyozta, Magyarországnak idén nemzetként a politika és a diplomácia mezein is meg kellett küzdeni a szabadságáért. "Nem hagyhattuk, hogy mások érdekei gúzsba kössenek minket, nem hagyhattuk, hogy mások mondják meg, hogy mit gondolhatunk és mondhatunk" - fogalmazott. Kiemelte, "szabadság mindig és mindenben, erre az igazságra döbbentett rá minket ez az ólomnehéz esztendő". Deutsch Tamás szólt arról is, 1956 óta nem volt olyan nehéz karácsonya Magyarországnak, mint az idei. "Sokat kell még dolgoznunk a szabadságunkért, az egészségünkért és a közös boldogságunkért" - jelentette ki.