Zöld Ádám segédjegyző (1911–1959) – Rábakethely – Jugoszlávia – Ausztria – Csabrendek, 1959. május 15.
Portré
Zöld Ádám 1911-ben Rábakethelyen született, apja tanár volt. 1930-ban gimnáziumi érettségit tett. 1932-ig alkalmi munkákból élt, ekkor egy évre behívták katonának. Leszerelését követően 1937-ig szövőmunkásként dolgozott, 1938 és 1943 között jegyzőgyakornok, majd segédjegyző volt, közben 1941-ben tartalékos zászlóssá léptették elő. 1945 tavaszán Máriaújfalu (a település 1983-tól Szentgotthárd része) parancsnokaként szovjet fogságba esett. 1947-ben tért haza a Szovjetunióból, s még abban az évben belépett a Független Kisgazdapártba. Megnősült, két gyermeke született. 1949-ben Rábakethely adóügyi jegyzője lett. 1950 júniusában tiltakozott a határsávból való kitelepítések ellen, majd a várható retorziók elől Jugoszláviába menekült. Muraszombaton három hónapig volt a jugoszláv politikai rendőrség, az UDB fogságában. Szabadulása után könyvelői állást kapott. 1951 szeptemberében – miután rá akarták venni, hogy kémfeladattal térjen vissza Magyarországra – Ausztriába menekült, ahol kapcsolatba került a Szabad Európa Rádió, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége és a Caritas tagjaival. 1952 márciusától az amerikai megszálló erők tolmácsa, 1955-ben egy Nyugat-Németországban dolgozó magyar bányászcsoport tolmácsa és ügyeinek intézője lett. A forradalom kitörésének hírére a csoport több tagjával együtt hazatért. Társaival együtt november 1-jén jelentkezett a mosonmagyaróvári rendőrségen, majd hazament családjához, a forradalom eseményeiben nem vett részt.
1957 elején Csabrendekre költöztek, ahol adóügyi csoportvezetőként helyezkedett el. 1957. május 30-án a politikai rendőrség őrizetbe vette, s miután semmit nem tudtak felhozni ellene, de szabadon sem akarták bocsátani, szeptember 1-jén internálták. 1958. május 31-én került ismét előzetes letartóztatásba, ekkor bűnvádi eljárást indítottak ellene. 1959. április 7-én a Budapesti Katonai Bíróság Csohány László vezette tanácsa halálra ítélte. A fentebb említett szervezetekkel való kapcsolatát hűtlenségnek, a bányászok hazajutásának a koordinálását pedig a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének minősítették. „A bíróság összefüggő láncolatnak tekinti vádlott kémtevékenységeit, melyeknek célja a népi demokratikus államrend elleni támadás volt. Terhelt igazi arculata még inkább megmutatkozott 1956. októberében, mikor bandát szervezett abból a célból, hogy a népi demokratikus államrend felforgatásában részt vegyen, és az uralmon lévő osztály hatalmát megdöntse. Egyenes függvénye a vádlotti magatartás az általa a Horthy-rendszerben tanúsított magatartásának [sic!]” – áll az ítéletben, amellyel igazolni kívánták Kádárék hamis megállapítását, miszerint az „ellenforradalmat” a „Horthy-fasiszta” elemek robbantották ki, s bázisuk Nyugat-Németországban volt.
Zöld Ádám 1959. május 15-én, három nappal a másodfokú tárgyalás előtt elhunyt a budapesti Mosonyi úti rabkórházban. A Legfelsőbb Bíróság Sömjén György őrnagy vezette tanácsa büntethetőséget kizáró ok miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet, de annak a vagyonelkobzásra vonatkozó részét érvényben hagyta.
Források és irodalom
- Zöld Ádám és társa pere. HM HIM Hadtörténelmi Levéltár XI. 22. 0016/1959
- 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
- Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Idézetek
Részlet 1958. december 18-i rendőrségi jegyzőkönyvből (2. oldal): „Közben magyar munkatársaim körében igen nagy volt a lelkesedés. Eljött az idő, hogy hazatérhetünk, és megmutathatjuk mindazoknak, akik okozói voltak, hogy el kellett hagynunk az országot, hogy mi is létezünk […] Igen nagy volt a harci láz. Amikor megtudták, hogy nekem szándékomban áll hazatérni, azt lehet mondani minden magyar jelentkezett nálam, hogy ők is jönni akarnak. […] A hazatérésre jelentkezők úgy döntöttünk, hogy hazaérve csatlakozunk a »forradalmárokhoz« [idézőjelek itt és később az eredetiben – Gy. S.] és velük együtt részt veszünk a kommunisták elleni harcban, a kommunista rendszer megsemmisítésében. Olyan nagy volt a lelkesedés, hogy mindenki harcolni akart a »forradalom« oldalán. Nem emlékszem már vissza, ki, mit mondott, de igen »forradalmi« volt a hangulat.”
Részlet a vádiratból (2. oldal): „1950 nyarán mint Rábakeszthely [sic!] adóügyi jegyzője védelmébe vette a körjegyzőség területéről kitelepített kulákokat, fenyegetőleg lépett fel az intézkedés végrehajtásában résztvevő […] munkatárs ellen, és több személy jelenlétében tett a népi demokratikus államrendet gyalázó kijelentéseket. Felelősségre vonása elől [az] UDB segítségét igénybe véve […] Jugoszláviába szökött.”
Részlet a bírósági vallomásából (4. oldal): „kaptam egy levelet Salzburgból, [val]aki azt írta, hogy minden magyar elment, és mindenkinek szent kötelessége, hogy ilyen válságos helyzetben otthon legyen. Ezt a levelet felolvastam a munkásoknak, nagy volt a lelkesedés, kijelentéseket tettek, hogy mennek haza és harcolnak. Engem kértek, hogy vezessem a csoportot, és ezt el is vállaltam.”
Részlet az elsőfokú ítélet indoklásából (4–5. oldal): „Azt, hogy a csoport nem pusztán békés szándékkal indult útba [sic!] a Magyar Népköztársaság felé, mi sem bizonyítja jobban, [mint] hogy két jugoszláv állampolgár is volt a szervezet tagjai között […] akiknek semmi keresnivalójuk sem volt, és rokonuk sem élt ebben az országban.”
A halála napján megjelent Népszabadság híreiből – 1959. május 15. péntek
A hibák jóvátehetők
Évekig dolgozott B.J. nagyüzemben, maga is munkások gyermeke. innen küldték szakérettségire, később az egyik budapesti egyetemre. magatartásával, szorgalmával itt példaképe volt az évfolyamának, később párttag lett. Az ellenforradalom napjaiban azonban gyengének bizonyult, megrendült a hite. Igaz, semmit nem tett, nem is igen mondott olyat, amivel ártott volna. de olyat sem, amivel használt volna. teljesen visszavonult, passzívan nézte az eseményeket. nem jelentkezett a pártba sem. nem bízott abban, hogy ki tudjuk javítani a hibákat. (…)
A szolnoki dolgozók békenagygyűlése
(…) egyetértünk a Szovjetunió javaslatával és támogatjuk azt, annál is inkább, mert előttünk az 1956-os ellenforradalom idején nagyon is világosan beigazolódott, hogy milyen veszélyt rejtenek a Nyugat-Németországban és Nyugat-Berlinben székelő fasiszta szervezetek és kémközpontok. A magyar parasztok is éberen figyelik a nemzetközi politika eseményeit. (…)
Az Arcok 1956-ból sorozat korábbi cikkei itt olvashatók.