Magyar szakemberek tanulmányozhatják Oroszországban a koronavírus-vakcina előállítását - a nap hírei

Infostart
2020. november 27. 22:39
Az elmúlt 24 órában 135 beteg halt meg koronavírus-fertőzés miatt Magyarországon. Meghalt Balázs Fecó zeneszerző, énekes.

Az elmúlt 24 órában 135 többségében idős, krónikus beteg halt meg koronavírus-fertőzés miatt Magyarországon. Ez eddig a legmagasabb napi halálozási szám. 6.393 embernél mutatták ki a vírust, ez 100-zal marad el az eddigi rekordtól. 7.591 koronavírusos beteget ápolnak kórházban. Az aktív fertőzöttek száma csaknem eléri 142 ezret. A járvány kezdete óta 4.364 ember halt meg a covid-19 betegség szövődményeiben.

Várhatóan a jövő héttől regisztrálhat az, aki beadatná magának a koronavírus elleni oltást – közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban elmondta: 13 ezer helyszínt jelöltek ki, ahol majd a tömeges oltás megtörténhet. Hozzátette ugyanakkor, hogy az első körben jóval kevesebb vakcina érkezik majd, mint ahány ember szeretné beoltatni magát, ezért van egy második oltási terv.

Az emberi erőforrások minisztere szerint az egészségügyi dolgozók átképzésével elég szakember lesz ahhoz, hogy az ország átjusson a koronavírus-járvány mostani kritikus időszakán. Kásler Miklós kiemelte: több mint 4 ezer orvost, medikust, rezidenst és ápolónőt készítettek fel.

Magyar szakemberek utazhatnak Oroszországba a jövő héten, hogy a helyszínen tanulmányozzák a koronavírus elleni oltóanyag előállítását - jelentette be a magyar külügyminiszter. Szijjártó Péter az orosz egészségügyi tárca vezetőjével folytatott megbeszélése után megismételte: Magyarországon csak azt a vakcinát lehet használni, amelyet a magyar hatóságok biztonságosnak és hatékonynak tartanak.

A miniszterelnök nem akar kompromisszumot kötni, de úgy véli meg lehet egyezni az uniós válságkezelési alapról és a költségvetésről. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban felelőtlenségnek nevezte a politika és a válságkezelés összekötését. Kijelentette: ha az Európai Parlament és a többi tagállam képes változtatni, akkor lehet megegyezés.

Nagyon nehéz megoldásra jutni az Európai Unió következő hétéves költségvetése és a helyreállítási alap ügyében - mondta az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő német kormány szóvivője. Steffen Seibert szerint további tárgyalásokat kell folytatni a mindenkinek számára elfogadható egyezségről.

A harmadik negyedévben 4,3 százalékot ért el a munkanélküliségi ráta, az állástalanok létszáma 202 ezer fő volt. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 38 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban. Együttesen 53 ezerrel nőtt az inaktívak száma. A harmadik negyedévben a foglalkoztatottak száma kevesebb mint 4 és fél millió volt.

Az álláskeresési járadék időtartamának kilenc hónapra emelését követeli az MSZP és azt, hogy a juttatás nettó összege legyen minimum százezer forint. Komjáthi Imre alelnök megismételte pártja követeléseit, hogy - munkájuk megtartása mellett - járjon 80 százalékos bértámogatás az elbocsátás előtt állóknak. Kapjanak 100 százalékos táppénzt azok, akik koronavírus-fertőzés miatt kényszerülnek otthon maradni.

Törvénysértőnek tartja az oktatás felfüggesztését a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatási jogok biztosa. Aáry-Tamás Lajoshoz hallgatók és oktatók fordultak, miután a felsőoktatási intézményt fenntartó alapítvány kuratóriuma november 6-án arról döntött, hogy a tanév 2021. február 1-től folytatható. A biztos kezdeményezte, hogy a testület haladéktalanul vonja vissza döntését, mivel nincs olyan törvényes cél vagy felhatalmazás, amely szerint a fenntartó felfüggesztheti vagy szüneteltetheti az oktatást a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Börtönben marad a vörösiszap-katasztrófa miatt elítélt három vádlott mondta ki a Kúria. A legfőbb bírói főrum fenntartotta a Győri Ítélőtábla tavaly kiszabott jogerős ítéletét a 10 évvel ezelőtti, 10 halálos áldozattal járó tragédia miatt indult büntetőeljárásban. A hatóságok 15 ember ellen emeltek vádat, letöltendő szabadságvesztéssel a Mal Zrt. három vezetőjét sújtották.

Meghalt Balázs Fecó, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző. A Korál együttes alapító-vezetője és énekese 69 évet élt. Balázs Fecót 1979-1984 között hatszor választották az év legjobb billentyűsének. 1986-ban a Korál feloszlása után kezdett szólókarriert és filmzenéket is írt. A zenésze két hete mesterséges kómában tartották.