Rémiás Pál katonatiszt (1930–1958) – Budapest, 1958. november 15.
Portré
Rémiás Pál egyike volt azon katonáknak, akiket a jutadombi ellenállásban való részvétele miatt végeztek ki. Honvédalakulat egységesen egyedül itt szállt szembe az 1956. november 4-i szovjet intervencióval. A támadók jelentős veszteségeket szenvedtek, s a megtorlás is súlyos volt: az esztergomi hadosztály volt parancsnoka, Mecséri János és 51 társa elleni perben hét katonát végeztek ki, többeket pedig hosszú börtönbüntetésre ítéltek. A megtorlás cinikus ítélkezési gyakorlata szerint gyilkosság miatt marasztaltak el szabályos tűzharcban részt vett, parancsot teljesítő honvédeket.
Rémiás Pál 1930-ban született Ziliz községben, szegényparaszti családban; heten voltak testvérek. A nyolc általános után egy helybéli gazdánál, majd Sajóbábonyban a Magasépítő Vállalatnál dolgozott. 1950-ben behívták katonának, a következő évben jelentkezett a Bem Légvédelmi Tüzér Tiszti Iskolára, amelynek elvégzését követően 1952-től hadnagyi rendfokozatban az esztergomi 51. légvédelmi tüzérosztálynál szolgált szakaszparancsnoki beosztásban. Megnősült, egy gyereke született.
Egységét 1956. október 23-án éjszaka riadóztatták, s Budapestre rendelték, ahol biztosítási feladatokat láttak el. Rémiást október végén visszaküldték Esztergomba az egysége ottmaradt lövegeiért, s november 2-án két közepes és négy könnyű ágyút állítottak fel a soroksári Jutadombnál. A katonáknak, akikhez nemzetőrök is csatlakoztak, az volt a feladatuk, hogy megakadályozzák a szovjet csapatok bejutását a fővárosba, de tűzparancsuk csak őket ért támadás esetére volt. November 4-én reggel Rémiás hadnagy, aki a két közepes löveg parancsnoka volt, személyesen nyitott tüzet egy szovjet harckocsivontatóra, de nem talált. Délelőtt 10 óra körül tűzharc tört ki a jutadombiak és egy szovjet–magyar konvoj között. A tüzérek két teherautót és két sorozatvetőt kilőttek. Délután az Éles saroknál csaptak össze a szovjetekkel, másnap pedig visszatértek Esztergomba. A forradalom oldalán harcoló alakulatát a visszatérő hatalom feloszlatta, 1957. áprilisi letartóztatásáig Börgöndön szolgált.
Az első fokon eljáró Budapesti Katonai Bíróság Mátyás Miklós őrnagy vezette különtanácsa 1958. augusztus 14-én a Mecséri-per V. rendű vádlottjaként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és – a tűzparancs kiadása miatt – többrendbeli, felbujtóként elkövetett gyilkosság bűntette címén halálra ítélte. Azzal is megvádolták, hogy embereit pisztollyal kényszerítette harcra, de ezt ő mindvégig tagadta. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc ezredes vezette különtanácsa 1958. november 13-án ítéletét helyben hagyta, mondván: „a legnagyobb fokú öntevékenységet mutatva hajtotta végre bűncselekményeit. Nemcsak közvetlen beosztottait ragadta magával a harcnál, hanem a vádlott volt az, aki személyesen adta le az első ágyúlövést.”
Rémiás Pált hat másik bajtársával együtt 1958. november 15-én végezték ki a Budapesti Országos Börtön udvarán. Hiába járt érte közben felesége, valamint Ziliz pártszervezete és lakossága.
Források és irodalom
- Mecséri János és társai pere Hadtörténelmi Levéltár Budapesti Katonai Bíróság 031/1958
- Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára ÁBTL 3. 1. 9. V-150368
- 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
- Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
- Marossy Endre: Mecséri János ezredes és 51 katonájának hadbírósági pere, 1958. Magyar Napló, Budapest, 2018.
Idézetek
Részlet bírósági vallomásából (elsőfokú tárgyalási jegyzőkönyv, 18. oldal): „a mi lövegeink csak akkor lőttek, amikor feléjük is tüzeltek. Én Soroksár felé két harckocsit és egy sorozatvetőt, Pest felé egy harckocsit láttam kilőve. Én azon voltam, hogy elszabotáljam a parancsokat, ennek azonban nem lett eredménye.”
Részlet az elsőfokú ítélet indoklásából (52. oldal): „a harc keletkezésében kiemelkedő szerepe van Rémiás vádlottnak, aki szinte égett a harci vágytól, és már előzetesen kijelentette, hogy ha jönnek a szovjetek, meg kell őket támadni. Az ő ösztönző példája és kezdeményezése, valamint a kiadott tűzparancsa indította meg a harcot, melybe a többiek is bekapcsolódtak.”
Részlet Rémiás Pálnénak a Legfelsőbb Bírósághoz írott leveléből, amelyben férje számára kért kegyelmet (betűhíven közölve): „Kedves Elvtárs az alul írott kéréssel fordulok hozzájok. Mint egy borzalmas fájós szívvel kérném a segítségét már mint, hogy férjem halálos büntetését változtassák más büntetésre ne vegyék el tőlem az életét mert azzal az enyém és a kislányomé is elveszik, mert én akkor végzek magammal és a drága gyermekemmel is, mert én azt ki se bírom, hogy az én drága férjem életét erőszakkal vegyék el. Én belátom, hogy megtévedt, de önvédelemből, mást nem tehetett, mint amit tett […] Kedves Elvtárs ránk nézve ez már azért is sujos csapás mert mint, hogy szüleink után mi is bele illeszkedtünk hogy nyugodtan építjük a szocializmust. […] Kedves Elvtárs ránk nézve ez nagyon borzasztó, hogy éppen a demokráciába kellett ezt megérnem mikor egyedül az volt a reménységem és szegény férjem is ebe érezte szabadnak magát, igen jól esett, hogy nem kell a burzsoát szolgálni, és éppen azért vágyódott katonának, hogy nyugodt élete legyen. Nagyon kérem az Elvtársat hogy szegény szüleinket öregségükre mentsék meg a szégyentől és a borzalmas fájdalomtól, nehezen neveltek a múlt rendszerbe mind a kettőnket, és szegény szüleink segítségére akartunk iparkodni. Kedves Elvtárs az én szüleim 1945 óta mint párttag épen ezért nem szeretnék a demokráciába hogy ilyen fájdalom érje őket, pontosan most mikor értünk dolgoztak. Nagyon kérem ezt a fájdalmat gyógyítsák meg drága férjemet ne vegyék el tőlem, mert én tovább nem bírom.
Maradok elvtársi szeretettel,
Rémiás Pálné, Bábolnapuszta.”
A kivégzése napján megjelenő Népszabadság híreiből – 1958. november 15., csütörtök
A szocializmus világtörténelmi győzelmének programja
(..) a Szovjetunió 15 év alatt a világon az első helyre kerül nemcsak az össztermelés mennyiségét, hanem a termelés egy főre jutó mennyiséget illetően is. Az országban létrejön a kommunizmus anyagi és technikai alapja. (..)
Az SZKP XXL kongresszusának tézisei
(..) Befejezésül a tézisek kiemelik, hogy o szocializmus győzelmének eredményeként a Szovjetunió a szocializmusból a kommunizmusba vivő fokozatos átmenet új történelmi időszakába lépett. (..)
Az Arcok 1956-ból sorozat korábbi cikkei itt olvashatók.