Lénárd Ottó kocsikíksérő, péksegéd (1929–1958) – Budapest, 1958. január 28.
Portré
Lénárd Ottó 1929-ben született Pesthidegkúton, nyolcan voltak testvérek. Apját, aki bádogosként dolgozott, 1936-ban elvesztette. A család rossz anyagi helyzete miatt 1938 és 1944 között menhelyen nevelkedett. A háború idején leventeként nyugatra vitték, ahol francia hadifogságba esett. A vádirat torzításában: „1944-ben nyugatra távozott. Nyugatról 1948 márciusában tért haza.” Hazaérve három hétig az ávó fogságában volt, de végül szabadon engedték.
Kocsikísérőként dolgozott, majd 1950 és 1953 között sorkatonai szolgálatot teljesített. Leszerelése után Budapesten és Tiszapalkonyán volt segédmunkás. 1955. október 27-én könnyű testi sértéssel járó rablás, valamint társadalmi tulajdon kárára történt sikkasztás miatt (kilépésekor nem adta le a munkaruhát) négy és fél év börtönre ítélték. 1956. október 26-án a forradalom következtében kiszabadult az oroszlányi rabmunkahelyről. Hazafelé Budakeszin igazoltatták, és október 28–31. között fogva tartották a Petőfi Katonai Politikai Akadémián. Szabadulása után ideiglenes személyi igazolványt kért a rendőrségen, ahonnan a II. kerületi forradalmi bizottmányhoz küldték. Papírt ugyan nem kapott, de vallomása szerint a parancsnok marasztalására a felkelőkkel maradt: „Te is magyar ember vagy, neked is kötelességed velünk együtt védeni az országot.”
November 1-jétől igazoltatásokban, házkutatásokban (volt államvédelmiseknél kerestek fegyvert) vett részt. A periratok szerint rövidesen vezető beosztást kapott. November 2-án a lábán megsebesült, de feladatait továbbra is ellátta, ezért kapta a Tölgyfa becenevet. A vádak szerint november 4-én hajnalban puskákat, géppisztolyokat és lőszert szállított a Bécsi úton harcoló felkelőknek, de ezt mindvégig tagadta. Vallomása szerint 5-én leadta a fegyverét, társaival élelmet vitt a János Kórházba, majd hazament.
November 12-én jelentkezett büntetésének folytatására a Markó utcai börtönben, ahol ideiglenesen szabadlábra helyezték. A Dunai Rév Vállalatnál dolgozott 1957. március 3-i őrizetbe vételéig.
Lénárd Ottót a Berecz György és társai elleni per másodrendű vádlottjaként 1957. december 4-én a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel vádjával tizenöt év börtönre ítélte a Budapesti Katonai Bíróság Jáger László alezredes vezette tanácsa. Bár a hatóságok igyekeztek hangsúlyozni az „ellenforradalmárok”, és különösen Lénárd brutalitását, az egyik államvédelmi tiszt felesége, akinél házkutatást tartottak, úgy nyilatkozott, hogy „II. r. vádlott nem volt durva, szépen beszélt, sőt kézcsókkal köszönt el. [...] leintette az embereket, csendesebb volt a többieknél.”
Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Szimler János alezredes vezette különtanácsa 1958. január 27-én Lénárd cselekményét szervezkedés vezetésének minősítette (mondván, ő volt az állítólagos operatív csoport parancsnokhelyettese), és halálra ítélte. Az ítélet önkényes indoklása szerint „megállapítható, hogy intézkedései során, s letartóztatások elrendelésekor, valamint a házkutatásokon igen durván, brutális módon járt el”.
Lénárd Ottót Berecz Györggyel együtt 1958. január 28-án végezték ki a Budapesti Országos Börtön udvarán.
Források és irodalom
- Berecz György és társai pere HM HIM Hadtörténelmi Levéltár XI. 22. 00106/57
- 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
- Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Idézet
Részlet Csete Istvánné, egy előállított államvédelmi tiszt feleségének 1957. július 11-i rendőrségi tanúvallomásából (2. oldal): „Az ellenforradalmár személyek közül egy mutatkozott be, Lénárd Ottó, és nagy kezitcsókolommal köszönt. Távozáskor kezet fogott velem, és köszönt. Őrá határozottan emlékszem.”
A kivégzése napján megjelenő Népszabadság híreiből – 1958. január 28., kedd
Kádár János elvtárs beszámolásával megkezdte ülésszakát az országgyűlés – A forradalmi munkás-paraszt kormány a párt helyes politikáját valósítja meg
(..) Most, amikor a kormány újabb nyolchónapi tevékenységéről számolok be. elmondhatom, hogy a tavalyi májusi helyzethez képest a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi rendje tovább erősödött. (..)
(..) a mindenkori magyar kormánynak legfőbb kötelessége őrködni a nép. a több mint kilenc és félmillió magyar állampolgár békéié és nyugalma fölött, (..)
(..) A terv szerény, teljesítése jobb munkát kíván, de megvalósítható és megvalósítása népgazdaságunk további megszilárdítását, alapjainak erősítését eredményezi. (..)
(..) harcnak és vitának végső eredménye a szocialista kultúra teljes győzelme lesz. Meggyőződésünk az is, hogy ennek a haltnak, az eszmék tisztázásának feltétlenül meglesz az az eredménye is, hogy a kultúra munkásai közül azok is előbb-utóbb a párttal, a néppel együtt fognak haladni a szocializmus útján, akik ma még zavarodottságukban a burzsoá reakció eszméinek ködében élnek, vagy megtorpanva, az út szélén állnak. (..)
(..) A Magyar Népköztársaságnak nincs sem területi, sem más természetű igénye egyetlen országgal szemben sem. Az az igényünk, hogy függetlenségünket megőrizve, népünk békében végezhesse szocialista alkotó és építőmunkáját. (..)
Az Arcok 1956-ból sorozat korábbi cikkei itt olvashatók.