Nyitókép: MTI/Marjai János

Újjászülethet a Bem teret csúfító Radetzky-laktanya

Infostart
2020. november 12. 15:44
A jelenleg romos épületkomplexumban szálloda és irodaház fog működni.

Az egykori laktanya épülete a Külgazdasági- és Külügyminisztérium mellett található, kiemelt helyen, ezért az évek során több befektető is szemet vetett rá – írja a Magyar Nemzet.

Korábban a HB Reavis próbálta meg hasznosítani, majd eladták a jelenlegi tulajdonosnak. A WS Buda Project Kft. tervei azóta nyilvánosságra kerültek, a műemlékvédelmi szempontból védett Bem téri épülettömeg utcai homlokzatait megtartanák és felújítanák, az épület többi részét pedig lebontanák.

A Bem téri épülettömbben hotelt alakítanának ki, a többi területen magas minőségű irodaépületet húznának fel.

A tervek szerint a hotel az építmény Bem tér felőli részén, míg az irodaház a Bem József utca és a Fekete Sas utca felőli részén épülne. A teljes épület alatt mélygarázst alakítanak ki, a Tölgyfa utca felé eső oldalon egy, a környékbeli lakók számára is használható parkoló lenne elérhető.

A Radetzky-laktanya sorsa az Országgyűlésben is téma volt. Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője írásbeli kérdéssel fordult október elején Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez. A dokumentum szerint Tordai nehezményezte a romos, ám korábban műemléki védettséget élvező épület várható elbontását.

A napilap kérdésekkel fordult a Miniszterelnökség felé a beruházás kapcsán, amely kiemelte: az épület előtti teresedés és közterület alakítás összhangban van a Fővárosi Önkormányzat által készíttetett Duna Buda koncepcióval. Hozzátették: a választott funkcióval (a tervezett passzázs átkötéssel) együtt már nem forgalmas közlekedési csomópontként fog majd tovább élni a terület, hanem

valódi élettel teli, városi tér tud majd kialakulni.

A tárca álláspontja szerint a tervezett új épület nem befolyásolja kedvezőtlenül a Bem téri főépület látványát és annak Duna felőli feltárulását.