Nyitókép: Rosta Tibor

Kiderült, milyen fogadtatást kapott Pálinkás József pártalapítása az ellenzéki oldalon

Infostart
2020. október 20. 13:37
A szakmai támogatásra nyitottak, de a politikai piac dönti el, van-e kereslet új pártra.

A jobbközéptől a balközépig mindenkire számít, de leginkább a Fidesz–KDNP szavazóit, a polgári konzervativizmussal szimpatizálókat, a pártnélkülieket célozza meg az Új Világ Néppárt néven indított új párt, amelynek alapítója Pálinkás József akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere.

Az Index az ellenzéki együttműködés pártjait kérdezte meg arról, hogy milyen viszonyt tudnak elképzelni a belépő új politikai szereplővel:

A Párbeszéd szerint elsősorban a politikai piac dönti el, van-e kereslet új pártra, de nyitottak a párbeszédre, és bárkit szívesen látnak egy kávéra, akinek demokrataként van víziója a közös ellenzékről, illetve a kormányváltásról. Arra a felvetésre, hogy támogatnák-e az Új Világ Néppárt jelöltjeit 2022-ben, ha bizalmat kapnának az előválasztásokon, jelezték: innovációjuk alapvetése, hogy az előválasztás győztesének a legitimációja megkérdőjelezhetetlen a közös ellenzéki térben.

A Momentum álláspontja szerint a mai magyar helyzetben „minden olyan valós pártot, amely a NER és a Fidesz rezsim ellen, valamint az európai értékek mellett harcol, partnernek kell tekinteni.” Ugyanakkor ennek a partnerségnek a technikai kondícióira most még nem tudják a válaszokat, hiszen ez a bejelentés még új keletű a számukra.

Az LMP úgy véli, korai lenne még konkrétumokról beszélni az Új Világ Néppárt kapcsán, az ökopárt szerint „az ellenzéknek olyan megállapodást kell kötnie, amely lehetővé teszi, hogy a szavazók döntsék el, hogy az egyes pártok milyen súllyal legyenek jelen a következő kormányban”.

A Jobbik szintén partnernek tekint mindenkit, akinek valódi, deklarált célja az Orbán-kormány leváltása. „Az első nyilatkozatokból számunkra az derült ki, hogy Pálinkás Józsefék elképzelései nem állnak távol a keresztényszociális, néppárti Jobbik világlátásától” – jegyezte meg az Index érdeklődésére a párt sajtóosztálya. A kérdésre, hogy az Új Világ Néppárt delegáltjai helyet kaphatnak-e az ellenzéki programalkotás asztalánál, a Jobbik válaszában úgy fogalmazott: „mindenkinek a szakmai támogatására nyitottak vagyunk, aki a kormányváltásért akar dolgozni. Természetesen minden az ajánlott programtól függ.”

A DK és az MSZP – a hírportál többszöri megkeresésérese ellenére – nem küldött válaszokat.