Nyitókép: Pexels.com

Letolt fürdőgatya: kiszolgáltatott helyzetben a hazai fürdők

Infostart / MTI
2020. október 15. 17:50
Csaknem félmilliárdos adósságállomány, közel ötezer megszűnő munkahely: a magyar fürdőket térdre kényszeríti a járvány okozta forgalom-visszaesés.

Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány miatt a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte csaknem ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek a cégek 2021 márciusáig, ezért azonnali, kormányzati, ágazatmentő beavatkozásra van szükség – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke.

Hozzátette: a fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a válságot 2021 tavaszáig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket. A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők

26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021 márciusáig,

ami országszerte legalább 4700 munkahely megszűnését jelenti. Az elnök elmondta, a fürdők háromnegyede a dolgozók részmunkaidős foglalkoztatására kényszerült.

Szeretnék, ha 35 milliárd forintos vissza nem térítendő likviditási alapot hozna létre a kormány

az ágazatnak az eddig kiesett és a jövőben kieső bevételek részbeni pótlására, továbbá a munkahelyek megtartása érdekében.

Boros László Attila kijelentette: azonnali ágazatmentő beavatkozásra van szükség, miután

a magyarországi fürdők 93-95 százaléka önkormányzati tulajdon,

ezért az eddig bejelentett hitelprogramokra nem pályázhatnak. A kormányzati hitelprogram sem jelentene elégséges megoldást szerinte, mert szeptember végi adataik szerint fürdőüzemeltetők átlagos adósságállománya 453 millió forint, emiatt az önkormányzati kezességvállalással sem tudnának újabb hitelekhez jutni.

Ismertette, hogy a turizmus egyik motorját jelentő ágazat 18 ezer munkavállalót foglalkoztat, 214 turisztikailag kiemelt fürdő forgalma átlagosan évi 95-100 milliárd forintot tesz ki. Az összes magyarországi vendégéjszaka 71 százaléka keletkezik valamelyik kiemelt fürdővárosban és környezetében. A fürdők forgalma csaknem 20 százalékkal esett vissza idén a főszezonnak számító nyári hónapokban az előző év azonos időszakához képest .

Kovacsics Imre, a fürdőszövetség alelnöke szerint a járványhelyzet miatt

az ágazat helyzetének javulása a következő 8-10 hónapban nem várható.

Jelezte, hogy idén ősztől a fürdőkben dolgozók mellett a hazai létesítmények teljes beszállítói köre, vendéglátó egységei, kisvállalkozók kerülnek nehéz helyzetbe.

A magyar fürdők a szigorú higiéniai szabályok folyamatos betartásával a legbiztonságosabb létesítményeknek számítanak a járványhelyzetben is az alelnök szerint. Azt is kérik, hogy a balatoni turisztikai kampányokhoz hasonlóan szervezzenek marketingkampányt a fürdők látogatottságának növelése érdekében.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást