Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Balaton József

Nem a szokásos lesz a Vörösmarty téri vásár

Infostart
2020. október 12. 15:58
Túl magas díjat kértek a vendéglátósoktól a Vörösmarty téri karácsonyi vásárra, végül lefújták a pályázatot. A kézművesek és az iparművészek kitelepülése egyelőre bizonytalan.

Idén adventkor nem rendezik meg az Európa tíz legszebb karácsonyi vására között jegyzett budapesti Vörösmarty téri vásárt a hagyományos formában – írja napi.hu. A vendéglátósoknak két héttel korábban kiírt pályázatot hirtelen visszavonta a főváros. Az még kérdéses, a kézművesek és az iparművészek kitelepülnek-e a Vörösmarty térre.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. szeptember 24-én írta ki a szokásos karácsonyi pályázatot. A beadási határidő október 8. volt. A határidő lejárta előtt egy nappal azonban arról értesítették a pályázókat, hogy indoklás nélkül visszavonták a pályázatot.

A visszavont pályázatból kiolvasható, hogy idén – a koronavírus-járvány idején, amikor gyakorlatilag egyetlen külföldi turista sincs Budapesten – a Vörösmarty téren felállítandó vendéglátóipari egységek bérleti díját igencsak magasan szabták meg.

A legnagyobb, 60 négyzetméteres pavilon bérleti díja nettó 22 millió forint, a legkisebb, 12 négyzetméteresé nettó 8 millió forint lett volna.

Ezt az összeget kellett volna kigazdálkodni a pályázóknak. Mindezt röpke hat hét alatt, mivel a tervek szerint idén a vásár csak november 20-án nyílt volna meg – ehhez képest tavaly már november 8-tól várták a vendégeket, azaz csaknem két hónapon át.

Mindezt megfejelték volna idén egy burkolt áremeléssel. „A rendezvény színvonalának támogatása és biztosítása érdekében” ugyanis speciális díjakat és hozzájárulásokat vezettek volna be. Villanyvezeték kiépítési díjat, valamint hulladékkezelési és takarítási hozzájárulást is beszedtek volna, pavilononként több százezer forintot, amire korábban nem volt példa.

Egy kisebb lakás árát elkérnék a terület pár hetes bérleti díjaként, miközben a Belvárosban külföldi turistát mutatóba sem lehet látni, és félő, hogy a helyzet karácsonyig sem nagyon változik. Attól tartok, elfelejtettek számolni, pancser pályázatot írtak ki – háborgott a napi.hu-nak egy üzletember.

Eközben

a Vörösmarty téri kézművesvásár pályázatát még nem vonták vissza.

A kiírásban ismételten hangsúlyozták, hogy kézműves és gasztronómiai vásárra neveznek, ahol még gasztronómiai programok is lesznek.