Nyitókép: MTI/Cseke Csilla

Káel Csaba tárgyalhat a Színművészeti oktatóival

Infostart
2020. október 11. 16:02
Hétfőn tartják a megbeszélést.

Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos megkereste és formális beszélgetésre invitálta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóinak delegációját.

A kormánybiztos meghívását október 12. hétfőre az egyetem közössége elfogadta, a küldöttség tagjai közé az oktatókon kívül hallgatókat is delegálnak - közölte Facebook oldalán az SZFE hallgatói önkormányzata.

Szarka Gábor kancellár csütörtökön is megpróbált bejutni az SZFE Vas utcai épületébe, de ezt nem engedték az egyetem autonómiáját féltő és az épületet elfoglaló diákok. Ezt követően bejelentette, hogy az új vezetők mostantól kizárólag az egyetem teljes megújításával kapcsolatos feladatokra koncentrálnak.

Zalán János, az SZFE oktatási rektorhelyettese pénteken azt mondta: az egyetlen megoldás, ha a felek leülnek egymással és lépésről-lépésre megpróbálnak valamiféle kompromisszumra jutni.