Nyitókép: MTI / Kovács Attila

A túzok védelmében a föld alá viszik az áramot a Hortobágyon

InfoRádió
2020. október 10. 15:26
Az elsőként Magyarországon védettnek nyilvánított túzokra nagy veszélyt jelentenek a felsővezetékek, ezért az E-on Dévaványa és Túrkeve között földkábelt fektet a tervek szerint 18 kilométer hosszan.

Dévaványa határában túzokvédelmi terület található. Magyarországon nyilvánították elsőként védetté ezeket a madarakat – mondta Varga Ivett, az E.on szóvivője az InfoRádió EnergiaVilág című műsorának. A túzok a távvezetékek szempontjából különleges védelmet igényel, mert más madaraknak elég, ha a vezetékeket burkolják, szigetelik, de a túzok ha csak nekimegy, már kész a baj, ezért az egyetlen megoldás esetükben, ha az áramot kábelekkel a föld alatt vezetik.

Dévaványa és Túrkeve között, a Hortobágyi Nemzeti Park területén eltűnnek a légvezetékek a túzok madárpopuláció védelme érdekében. A mostani, 3,5 kilométeres beruházás egy összesen 18 kilométerre tervezett átépítés első szakasza.

A földkábel más szempontokból is előnyösnek tűnik, Varga Ivett szerint viszont annak, hogy mindenhol így vigyék az áramot, műszaki akadályai is lehetnek, és sokkal drágább ez a megoldás. Nemcsak az oszlopokat kell lebontani, hanem a légvezetékhez létesített transzformátor-állomásokat is át kell alakítani a földkábel igényei szerint.

A földkábelezést előkészítő műszaki beruházás és az első ütemben megvalósuló három és fél kilométeres szakasz lefektetése 350 millió forintba kerül,

ezért csak ott alkalmazzák ezt a megoldást, ahol az áramütés-védelem nem elégséges.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Virág Ivett E-on-szóvivővel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást