Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Nemet mondtak az új vezetés ajánlatára az SZFE diákjai

Infostart / MTI
2020. október 5. 21:15
Fenntartják a blokádot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, akik az újonnan kinevezett vezetőség ajánlatát ultimátumnak tekintik és visszautasítják.

A hallgatók képviselői sajtótájékoztatójukon elmondták: az egyetemi autonómia feltételei rögzítve vannak a nemzeti felsőoktatási törvényben, nem képezhetik semmilyen egyeztetés részét.

Kiemelték: az egyetemi dolgozók sztrájkjának harmadik napjában a tanulmányi félév felfüggesztésével fenyegetni abszurd, a tanév érvényességéről pedig csak jogszerűen kinevezett vezetőségnek lenne felhatalmazása dönteni. "A Színház- és Filmművészeti Egyetemnek legitim vezetése jelenleg nincs" - vélekedtek.

Mint elhangzott,

az egyetem hallgatósága a blokádot fenntartja, a tiltakozáshoz való demokratikus jogával továbbra is él.

Visszautasították a 8 pont azon részét, amely a sztrájk és a blokád miatt a félév felfüggesztését helyezte kilátásba.

Többek között kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja. Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár erről nyolc pontból álló javaslatot tett közzé vasárnap.

A nyolc pont között szerepelt, hogy csak az új vezetők beengedése esetén lehet biztosítani a bérszámfejtéshez, bérkifizetéshez szükséges dokumentumok aláírását. A hallgatók szerint viszont ez zsarolás. Az egyetemi bérszámfejtést szeptember 1-jétől kiszervezték egy külső céghez, így az új vezetés nem hogy tudja kívülről irányítani a dolgozók kifizetését, de immár csak ő tudja, csak kívülről - hangsúlyozta a válasznyilatkozatot felolvasó Szurdi Panna hallgató.