Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Koronavírus: a népesség szerinti halálozás arányában jól áll Magyarország

Infostart
2020. október 5. 19:15
Magyarországon egymillió főre 85,1 koronavírushoz köthető haláleset jut, az Európai Unió országai közül Belgium áll a legrosszabbul e tekintetben több mint tízszer ennyi, 866,6 halottal.

Magyarország a hatékonyabban védekező államok közé tartozik az Európai Unióban, derül ki az egymillió főre vetített halálozások számából – írja a Magyar Nemzet. A leggyengébb mutatókkal rendelkező országokban tízszer annyian halnak meg, mint itthon.

Míg tavasszal a járványgörbe ellaposítása volt a cél, hogy az egészségügy felkészülhessen, addig most más taktikát kell választani. A második hullám alatt a cél, hogy az ország működőképes maradjon, és közben sikerüljön alacsonyan tartani a halálesetek számát, hogy ne szedjen sok áldozatot a vírus – fejtette ki a járvány elleni védekezés új stratégiáját Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának adott interjúban még szeptember 12-én.

A legrelevánsabb adat tehát, amelyen keresztül megmérhetjük a magyar védekezés sikerességét, a népességarányos halálozási mutató. Hazánkban ez az adat 85,1, amivel az Európai Unió országai között a 12. helyen állunk. (A halálokok megállapításában országonként különböző protokollt alkalmaznak, ez valamennyire árnyalhatja az adatokat.)

A statisztika szerint a legrosszabb mutatóval rendelkező uniós tagország Belgium, ahol több mint tízszer olyan magas a halálozások aránya, mint nálunk, de a spanyoloknál, az olaszoknál és a svédeknél is sokkal rosszabb a helyzet, mint Magyarországon. A nagy európai államok is gyengébben védekeznek: a franciák mutatója több mint ötször rosszabb a mienknél, és Németországban is 113,7 ez az arányszám.

A Magyarországhoz hasonló népességű uniós tagállamok többségében is rosszabb a helyzet, mint idehaza.

Svédországban, Portugáliában, Bulgáriában és Ausztriában is magasabb a halálozások aránya, és csak Görögországban és Csehországban kedvezőbbek a mortalitási adatok, mint nálunk.

A védekezésben Magyarországnál sikeresebb tagországok többsége sem képes ugyanakkor a magyarnál lényegesen jobb statisztikát produkálni. Szlovákia a kivétel. Északi szomszédunknál mindössze 9,9 a halálozási arányszám.

Világviszonylatban hatalmasak a különbségek.

A legrosszabbul a miniállam San Marino védekezik, 1237,6-os mutatót tudhat magáénak, de Peruban is 990,7 az egymillió főre jutó halottak száma.

Az Egészségügyi Világszervezet egymillió főre vetített országonkénti halálesetek számát bemutató világtérképe itt látható.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy jelenleg sokkal jobb a halálozási arány Magyarországon, mint az első hullám idején volt. (Ugyanakkor erre az arányra nagy hatással van a tesztelés gyakorisága.)

Az elmúlt tíz napban 113-an haltak meg a koronavírus miatt, és a napi fertőzésszám ezer körül mozgott. Tavasszal ennyi haláleset lényegesen kevesebb – megközelítőleg tizedennyi – megbetegedésre jutott.