Nyitókép: Pixabay

Koronavírus - a magyarok ötöde szeretne szigorúbb intézkedéseket

Infostart
2020. október 3. 13:36
A magyarok közel harmada úgy ítéli meg, hogy a kormány egészségügyi szempontból jól kezeli a járványt, míg ötödük szerint az eddigi intézkedések jók, de továbbiak is szükségesek lennének.

Jelenleg kevés korlátozást vezetett be a kormány járvány miatt, főként mert nem akarják leállítani az országot, és ahogy a nemzeti konzultációra adott válaszok mutatják, a lakosság sem akarja ezt. Az intézkedések sorát azzal nyitották, hogy lezárták az ország határait a külföldiekkel szemben szeptember elejétől (néhány kivétellel) és karanténkötelezettséget vezettek be a hazatérő margyarokra. Ezután kötelezővé tették a maszkok viselését a tömegközlekedési eszközökön, később a bevásárlóközpontokban, mozikban és színházakban és más zárt helyeken. Október kezdetével az iskolákban, óvodákban az intézményekbe való belépést lázméréshez kötötték és meghosszabbították az utazási korlátozásokat.

A felnőtt magyar lakosságra reprezentatív mérés alapján az emberek 31 százaléka teljesen megfelelőnek tartja a kormányzati járványkezelést, 22 százalék pedig úgy látja, hogy az eddigi lépések jók, de szükségesnek tartana továbbiakat is. Vagyis 53 százalék, a lakosság több mint fele úgy véli, hogy az irány így vagy úgy, de jó. Összesen 44 százalék szerint nem megfelelő a probléma központi kezelése. A teljes lakosságon belül pedig 3 százalékra rúg a járványtagadók tábora - derül ki a Pulzus Kutató a Napi.hu megrendelésére készített legújabb kutatásából.

Az alap- és felsőfokú végzettségűek mindössze 2-2 százaléka nem hisz a koronavírus-pandémiában, de a középfokú iskolázottságúaknál már 5 százalék szkeptikus.

Budapesten belül szinte nincsenek járványtagadók, a megyeszékhelyeken hozzák az országos átlag 3 százalékot, de a városokban 1 százaléknyi az arányuk csak. Vidéken a községekben viszont kiugróan sokan nem hiszik el a betegség tömeges terjedését: 7 százalék mondja azt, hogy nincs járvány.