Nyitókép: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Máris lépett a járványhelyzet miatt az ELTE egyik kara

Infostart
2020. augusztus 31. 07:56
A dékán minden előadás, szeminárium jelenléti megtartását betiltotta a TTK-n; a járványhelyzet sokkal gyorsabban romlik, mint remélték.

"A még néhány nappal ezelőtt is érvényes helyzethez képest jelentősen megugrott annak a veszélye, hogy a jelenléti oktatás – még az eredetileg tervezett, korlátozott formában is – az egyetemen terjedő fertőzési láncokhoz vezet. Ez a kockázat elérte azt a szintet, amit nem tartunk elfogadhatónak, kollégáink és hallgatóink egészségének védelme érdekében" – olvasható a Kacskovics Imre dékán által aláírt, vasárnap este kiadott közleményben.

Azt írják az indoklásban, hogy elmúlt napok fertőzési hulláma nagyon magas arányban érinti az egyetemi hallgatók korosztályát, számos fertőzési góc egyetemi (nem ELTE!) szervezésű rendezvényhez, illetve jelentős részben fiatalok által látogatott szórakozóhelyekhez köthető". Ezért az ELTE TTK dékáni vezetése úgy határozott, hogy

létszámtól függetlenül azonnali hatállyal megtiltja valamennyi előadás és szemináriumi gyakorlat jelenléti formában történő megtartását.

Az online nehezen kivitelezhető labor- és terepgyakorlatok egyelőre megtarthatók hagyományos formában, mert a ezeknél a tananyag elsajátításához különösen fontos a jelenléti oktatás.