Nyitókép: MTI/Varga György

Folytatódik a fejlesztés a Balaton partján

Infostart
2020. augusztus 31. 05:40
Újabb szakaszon készülhet el a Balatoni Bringakör.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már keresi a kivitelezőt a Balatonkenese–Balatonfűzfő kerékpárút megvalósítására – írja az uniós közbeszerzési adatok alapján a magyarépítők.hu.

A nyertes ajánlattevő feladata a kerékpárforgalmi létesítmények megvalósítása lesz a Balatoni Bringakör Balatonkenese-Balatonfűzfő közötti szakaszán több mint 4 kilométer hosszan.

  • Balatonakarattyán a 71-es számú főút melletti kerékpárút elbontása után új gyalog- és kerékpárút valósul meg átvezetéssel a 29-es számú vasútvonalon. Itt csapadék csatornát létesítenek és a csomóponti korrekciókat is elvégzik a tervek szerint.
  • Balatonkenesén több mint 1 kilométer hosszan szélesítik a 71-es számú főúttal párhuzamos kerékpárutat, majd ezátépítik a Vak Bottyán Strand előtti parkolóhelyeket, mellettük pedig közös gyalog-, és kerékpárút fog épülni.
  • A településen új útpályát alakítanak ki a Kikötő utcában a meglévő murvás út helyén.
  • A jelenlegi vasúti átjáró átépítése is megvalósul.
  • Balatonfűzfőn szintén a 71-es számú főúttal párhuzamos kerékpárút szélesítése fog megtörténni a meglévő elbontását követően. Továbbá új közös gyalog-, és kerékpárút építése is tervben van, gyalogos és kerékpáros átvezetéssel a 29-es számú vasútvonalon. Ezen felül új kerékpárút fog épülni a Mocsár utca és a Vitorlaház utca mentén is a meglévő elbontását követően.

Legutóbb Örvényes és Tihany között újult meg a Balatoni Bringakör.