Nyitókép: Pexels

A pálinkás cumit mára felváltotta az okostelefon

InfoRádió
2020. augusztus 30. 20:02
Napjaink pálinkába mártott cumija a digitális világ, és a gyerekek digitális függősége már a szüleik eszközhasználatával elkezdődik – mondta az InfoRádió Családi hét című műsorának a digitális világra szakosodott pszichológus, akit a közösségi médiában Pszichológus Pasiként ismernek, és közel kétezer követője van. Tóth Dániel hitvallása így hangzik: “kés, villa, olló, laptop, tablet, okosteló nem gyerek kezébe való”.

Az esetek nagy többségében a digitális nevelés már csecsemőkorban elkezdődik, csak ez nem tudatos a szülő részéről, azzal ugyanis, hogy már egész kis korban, akár pelenkázás közben, vagy etetésnél a kicsik elé adják a telefont, mert így csöndben marad, gyakorlatilag digitális cumiként használják az eszközöket – mondta az InfoRádió Családi hét című műsorában Tóth Dániel pszichológus, aki szerint "kés, villa, olló, laptop, tablet, okosteló nem gyerek kezébe való".

A szakember úgy véli, abban a fázisban vagyunk, amikor ennek még inkább a pozitív hatásait látják a szülők, és még nem érték el a köztudatot azok az orvosi tanulmányok, amelyek a káros hatásokat igyekeznek felmérni.

"A gyerekek digitális nevelése a szülők saját eszközhasználati gyakorlatánál kezdődik"

– hangsúlyozta Tóth Dániel.

A szakember pár éve kezdett előadásokat tartani az internet és a videojátékok gyerekekre kifejtett hatásairól, és azt tapasztalta, hogy óriási az ezzel kapcsolatos információhiány. Emiatt kezdte el végül az interneten, először blogokban, majd a Pszichológus Pasi csatornán megosztani a tapasztalatait, véleményét a kütyükkel, online trendekkel kapcsolatban.

"Nemcsak a negatív hatásokról szoktam beszélni, hanem a pozitívakról is" – tette hozzá az elmondottakat egyébként sokszor a saját fia kapcsán a első kézből megtapasztaló szakember.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pálinkás cumi a digitális világ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást