Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Tour de Hongrie: teljes útpályás, de rövid lezárások jönnek - mutatjuk!

Infostart / MTI
2020. augusztus 28. 13:11
Esztergomból indul a bringaverseny szombaton, érdemes türelmesnek lenni.

Szombaton Esztergomból indul a 826 kilométeres Tour de Hongrie, a Kékestetőn kijelölt célig zajló verseny útvonalán a közlekedők több helyszínen ideiglenes, teljes pályás, mozgó forgalomkorlátozással találkozhatnak - közölte a Magyar Közút.

A társaság tájékoztatása szerint az ország legnagyobb kerékpárosversenyén a nemzetközi mezőny 30-án Debrecen és Hajdúszoboszló, 31-én Karcag és Nyíregyháza, szeptember 1-jén Sárospatak és Kazincbarcika térségét érinti, majd szeptember 2-án a Miskolc-Gyöngyös-Kékestető útvonalon érkeznek célba a versenyzők.

A verseny alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett

dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó, mozgó forgalomkorlátozás

lesz. A kiemelt helyszíneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei segítik a terelések kiépítését és a verseny biztonságos lebonyolítását.

A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták, és elvégezték a szükséges javításokat, Esztergom térségében az elmúlt hetekben mintegy 800 tonna melegaszfalt felhasználásával alakítottak ki új burkolatot.

Az útvonalról és a lezárás dinamikájáról alább lehet tájékozódni.

SZOMBATON INDUL A TOUR DE HONGRIE – SZERDÁIG SZÁMOS SZAKASZON SZÁMÍTHATNAK A KÖZLEKEDŐK IDEIGLENES KORLÁTOZÁSRA ...

Közzétette: Magyar Közút Nonprofit Zrt.2020. augusztus 27., csütörtök