Nyitókép: Krizsán Csaba

Sztrájkkal kezdődik a szeptember az önkormányzatoknál

Infostart
2020. augusztus 21. 12:16
A szakszervezet szerint az önkormányzati dolgozók munkája és megélhetése veszélybe került.

Az Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) 2020 szeptember 2-ára, 3-ára ás 4-re önkormányzati sztrájkot hirdet – olvasható a szakszervezet közleményében.

Azt írják, hogy az elmúlt hónapok kormányzati döntései lehetetlen helyzetbe hozták az önkormányzatok gazdálkodását, ezzel veszélybe sodorták több ezer önkormányzatnál dolgozó munkáját, biztos megélhetését és jövőjét. Megfogalmazásuk szerint az önkormányzatok költségvetését súlyosan érintő kormányzati elvonások miatt elbocsátások lehetségesek és veszélybe kerül a lakosok kiszolgálása is.

A sztrájkkövetelésekről és a részletekről csak augusztus 26-án árulnak el többet a szervezők.